Az erősödő nappali felmelegedés hatására országszerte fokozódik a kora tavasszal virágzó fák pollenszórása - közölte a tiszti főorvos.
Forrás: MTI
2019. 02. 28.
Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont és az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársai azt vizsgálták, hogyan hatott a dohányzás korlátozása a vendéglátóiparban dolgozó nők gyermekeinek születéskori egészségére.
Forrás: MTA
2019. 02. 27.
Egyre többen tisztában vannak azzal, hogy az életmódjuk milyen komoly hatással van az egészségükre, de csak kevesen ismerik a konkrét összefüggéseket.
Forrás: MTI
2019. 02. 27.
Az első három hónapban kizárólag anyatejjel táplált babák hatévesen jelentősen kisebb eséllyel lesznek ekcémásak.
Forrás: MTI
2019. 02. 26.
A háztartási szilárdhulladék-égetés környezetkárosító hatásait vizsgálja a Pannon Egyetem vezetésével felálló nemzetközi konzorcium - jelentette be a konzorcium vezetője, az egyetem rektora.
Forrás: MTI
2019. 02. 26.
Neurodegeneratív betegségek lehetséges gyógyszereit kutatja a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja (MTA SZBK) egy mintegy 720 millió forintos uniós támogatással indult projekt keretében.
Forrás: MTI
2019. 02. 26.
Fiatal egerek csontvelőjének átültetésével "fiatalították meg" öregedő egerek agyát a kutatók, megakadályozva a rágcsálók kognitív hanyatlását.
Forrás: MTI
2019. 02. 26.
Egyedülálló, több mint 420 ezer adatot tartalmazó adatbázist készítettek debreceni kutatók a lakosság, azon belül az északkelet-magyarországi romák egészségi állapotáról, a vizsgálódás folytatódik - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtóirodája.
Forrás: MTI
2019. 02. 25.
1 . oldal
Egyre kevesebb az óceánokban a fitoplankton, ezzel a földi élet egyik alapja gyengül - erről beszélt Juhász Árpád geológus.
Forrás: MTI
2019. 02. 25.
Greta Thunberg 16 éves svéd környezetvédő aktivista az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EESC) Európa jövőjéről Brüsszelben rendezett csütörtöki értekezletén arra szólította fel az Európai Uniót (EU), hogy tegyen többet az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérsékléséért, és kettőzze meg a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó célokat.
Forrás: MTI
2019. 02. 22.