2024. Október 23. szerda
A népnyelv általában „pókhasúnak” nevezi azokat a kisgyermekeket, akiknek a hasa feltűnően elődomborodik, végtagjaik a testükhöz képest vékonyak. Ezeket a külső jeleket legtöbbször hasfájás, gyakori, nagy mennyiségű széklet ürítése is kíséri. Ilyen gyermekek esetében az elfogyasztott ételek felszívódásának, hasznosulásának zavara áll fenn, aminek több oka lehet, de leggyakrabban lisztérzékenységre, másnéven cöliákiára lehet gondolni. Dr. Polgár Marianne gyermekgyógyász, gasztroenterológus betegség korai felismerésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ilyen gyermekek esetében az elfogyasztott ételek felszívódásának, hasznosulásának zavara áll fenn, aminek több oka lehet.


Forrás: Budai Allergiaközpont www.allergiakozpont.hu
2018. 02. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:
Köztudott, hogy a dohányzás, a mozgásszegény életmód, a túlsúly, a cukorbetegség mind növelik az érelmeszesedés, és ezáltal többek közt a szívinfarktus rizikóját, de dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a stresszre, mint önálló rizikófaktorra is felhívja a figyelmet.

Nemcsak a dohányzás, a mozgásszegény életmód, a túlsúly, a cukorbetegség növeli az érelmeszesedés rizikóját!


Forrás: Budai Kardioközpont (www.kardiokozpont.hu)
2018. 02. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:
A sötét, téli hónapok során sokan fáradékonyabbak a szokásosnál, hiszen a napfény hiánya bizony erősen rányomja a bélyegét a hangulatunkra és a teljesítményünkre. Viszont ez legtöbbször csupán időszakos és hullámokban tör rá az emberre, de ha már jó ideje kínozza az ólmos fáradtság, úgy érdemes pajzsmirigyzavarra is gyanakodni. Dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája a pajzsmirigy alulműködésről beszélt.

Ha már jó ideje kínozza az ólmos fáradtság, úgy érdemes pajzsmirigyzavarra is gyanakodni.


Forrás: Budai Endokrinközpont https://www.endokrinkozpont.hu/
2018. 02. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:
Az influenzajárvány miatt országszerte egyre többegészségügyi intézményben rendelnek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat. A budapesti Honvédkórház több telephelyén is tilos a látogatás.

Az influenzajárvány miatt országszerte egyre többegészségügyi intézményben rendelnek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat. A budapesti Honvédkórház több telephelyén is tilos a látogatás.
Forrás: MTI
2018. 02. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:
Az influenzajárvány terjedésének visszaszorítására, a megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn Budapesten.

Az influenzajárvány terjedésének visszaszorítására, a megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn Budapesten.
Forrás: MTI
2018. 02. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:
Az allergiát tartósan, akár 10-12 évre megszüntető kezelést még az allergén növény virágzása előtt, legalább 2 hónappal korábban meg kell kezdeni. Ezekben a hónapokban tehát már érdemes utána járni a részleteknek, ha ebben az évben mi is fontolgatjuk a kezelést. Arról, hogy kinél kezdhető és kinél nem allergén immunterápia, dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa adott felvilágosítást.

Az allergiát tartósan, akár 10-12 évre megszüntető kezelést még az allergén növény virágzása előtt, legalább 2 hónappal korábban meg kell kezdeni.


Forrás: Budai Allergiaközpont www.allergiakozpont.hu
2018. 02. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:
Az ezredforduló óta növekvő daganatos megbetegedési szám mellett javult a rákos betegek gyógyulásának aránya, 12 százalékkal csökkent a halálesetek száma - mondta Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap, a rákellenes küzdelem világnapján.

A növekvő daganatos megbetegedési szám mellett javult a rákos betegek gyógyulásának aránya, 12 százalékkal csökkent a halálesetek száma.


Forrás: MTI
2018. 02. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:
A daganatos megbetegedések megelőzésében és a gyógyulásban is jelentős szerepe van a mozgásnak - mondta Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap, a rákellenes küzdelem világnapján.

A daganatos megbetegedések megelőzésében és a gyógyulásban is jelentős szerepe van a mozgásnak - mondta Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap, a rákellenes küzdelem világnapján.
Forrás: MTI
2018. 02. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:
A lábfájdalom nem csak a mindennapi tevékenységeket nehezítheti meg, de akár a pihenést, az alvást is ellehetetlenítheti. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a lábfájdalom egyes fajtáit vette számba.

A lábfájdalom nem csak a mindennapi tevékenységeket nehezítheti meg, de akár a pihenést, az alvást is ellehetetlenítheti.


Forrás: Budai Fájdalomközpont (www.fajdalomkozpont.hu)
2018. 02. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:
A pajzsmirigy túlműködése, azaz a hyperthyreosis, a mirigy által termelt hormonok emelkedett szintjével, illetve ezzel párhuzamosan az agyalapi mirigy által termelt szabályozó hormon, a TSH alacsony szintjével igazolható. Előfordul tünetmentes vagy tünetszegény változata, de sokszor jellegzetes panaszokat okoz, mivel az egész szervezet működésére kiható szabályozó hormon termelődik túl. Sikertelen gyógyszeres kezelés esetén, vagy az alapbetegségtől függően már első kezelési lépésként is szóba jöhet a sebészi beavatkozás. A témáról dr. Tihanyi Balázs, a Budai Endokrinközpont sebésze beszélt.

Sikertelen gyógyszeres kezelés esetén, vagy az alapbetegségtől függően már első kezelési lépésként is szóba jöhet a sebészi beavatkozás.


Forrás: Budai Endokrinközpont https://www.endokrinkozpont.hu/
2018. 02. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:
« első‹ előző297.  |  298.  |  299.  |  300.  |  301.  |  302.  |  303.  |  304.  |  305.  |  következő ›utolsó »



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés