A Journal of Behavioral Medicine című szaklapban publikált kutatásban 294 különböző súlyú nőt vizsgáltak, és súlyukat hat hónappal és két évvel később is megmérték. A testtömegindex a testsúly és a magasság alapján kerül kalkulálásra, valamint a zsírszázalék DXA-scan segítségével került rögzítésre. A résztvevők életmódbeli szokásaikkal kapcsolatos kérdőívet is töltöttek ki.
A szénanáthát gyökerénél fogva megszüntetheti> > >
A szakembereket azért elsősorban a gólyák érdekelték, mert a főiskola első évében fiatalok 70 százaléka hízik egy 2009-es felmérés szerint. Általában négy-nyolc fontnyi (kb. 2-4 kg) súlygyarapodásról van szó, ami nagyjából hatszor komoly hízás, mint ami a teljes népességre jellemző.
A szakemberek szerint egyértelmű, hogy a rendszeres méredzkedés egyfajta motivációt jelent, így ezek a fiatalok nagyobb valószínűséggel fogynak, mint híznak. „A kulcs a tudatosságban és a rendszerességben rejlik” – mondja a kutatást vezető Meghan Butryn.