2024. December 02. hétfő
Az obstruktív alvási apnoe egy olyan alvásfüggő légzészavar, mely a torok/felső légutak, alvás közbeni, ismételt elzáródása következtében alakul ki. Ez a pár másodperces légzéskimaradás (apnoe) csökkenti az agy oxigénellátottságát, megterheli a szívet, nyugtalan alváshoz, hangos horkoláshoz és nem utolsósorban napközbeni fáradtsághoz vezetve.

Két újabban végzett tanulmány szerint azon műtéten átesett betegeknél, akiknél a beavatkozást megelőzően még nem ismert alvási apnoe állt fenn, gyakoribb bizonyos, műtét utáni szövődmények előfordulási valószínűsége. A betegséggel összefüggésbe hozható két posztoperatív komplikáció a vénás thromboembólia (vérrög) illetve egy fajta szívritmuszavar, a pitvarfibrilláció kialakulása. A Youngstowni Northeast Ohio Medical University által végzett tanulmányban több mint 200 nyitott szívműtéten (bypass) átesett beteget vizsgáltak. A pácienseket az alvási apnoera hajlamosító tényezők alapján rizikócsoportokba sorolták. Magas rizikójúnak számítottak a 65 év feletti, horkoló, elhízott vagy magas vérnyomásos betegek. A Dr. Samir Patel által vezetett vizsgálat a következő eredményekre jutott: a magas rizikójú, még diagnosztizálatlan és ezáltal kezeletlen alvási apnoes betegek majdnem 70%-ánál lépett fel pitvarfibrilláció a műtétet követően. Ez az alacsony rizikójú, illetve már kezelés alatt álló alvási apnoes páciensek 41%-ával összehasonlítva jelentősen magasabb arány.

Egy másik tanulmány, melyet a detroiti Henry Ford Hospital kutatócsoportja végzett Dr. Mohammed Aljasmi vezetésével, az alvási apnoe és a posztoperatív, vénás thromboembólia közti összefüggést elemezte. Ők arra a megállapításra jutottak, hogy a diagnosztizálatlan alvási apnoes betegeknél egyértelműen nagyobb a műtét utáni vénás thromboembólia kialakulási veszélye. Bár a fenti tanulmányok nem direkt ok-okozati összefüggés bizonyítására szolgálnak az alvási apnoe és a posztoperatív szövődmények kialakulása között, a jelenséget vizsgáló kutatók javasolják a magas rizikójú, műtéti beavatkozás előtt álló betegek szűrővizsgálatát, hogy egy esetleges kezelés műtét előtti megkezdésével csökkenthető legyen a posztoperatív komplikációk fellépési valószínűsége.


Forrás: Medipress
2016. 10. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -