2024. December 18. szerda
Az allergiás reakció legsúlyosabb formája, ami akár életveszélyes is lehet, ha a beteg, vagy a környezetében lévők nem ismerik fel idejében a tüneteket. Prof. Dr. Nékám Kristóf allergológus, a Budai Allergiaközpont orvosának segítségével összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Az allergiákról tudjuk, hogy az immunrendszer túlérzékenysége következtében jönnek létre. A beteg szervezete, a számára egyébként nem ártalmas anyagokkal szemben is támadást indít. Ez az allergiás reakció az anafilaxia esetében akut, potenciálisan az életet fenyegető, változatos megjelenésű és időbeli lefolyású, több szervi tünetegyüttes formájában jelentkezik.

Mi okozza?

Súlyos allergiás reakciót a legtöbb esetben bizonyos táplálékok okoznak. A leggyakoribb allergének a földimogyoró, diófélék, hal és tenger gyümölcsei; illetve gyermekeknél a tej-és tojásfehérjék és a szója. Gyógyszerek – elsősorban antibiotikumok, nem szteroid gyulladásgátlók, latex-és kontrasztanyag érzékenység szintén előidézheti. A ritkább kiváltó okok közt említhetjük a rovarmérget – főként darázsmérget – is, de az is előfordul, hogy a tünetek okát nem sikerül feltárni, létezik ismeretlen eredetű, idiopátiás anafilaxia is.

Milyen tünetekről ismerhetjük fel?

Ha egy közös vacsora során azt látjuk, hogy az asztalunknál valaki hirtelen rosszul lesz, vagy egy gyógyszer bevételét követően, rövid időn belül nehezen veszi a levegőt, fullad, verejtékezik, sápadt, kiütések, duzzanat, ödéma jelentkezik az arcán, akkor feltehetőleg anafilaxiás sokk alakult ki nála. A kezdetben enyhének tűnő tünetek gyorsan rosszabbodhatnak: ödéma a légutakban is jelentkezhet, ami a légzés leállását is okozhatja. Az enyhe szédülés, sápadtság a vérnyomás drasztikus csökkenése miatt ájulásig fokozódhat, végső esetben a teljes keringés is leállhat. Anafilaxiára utalhat még a hasi görcsök, hányás, hasmenés jelentkezése is, különösen, ha a fenti tünetekhez társulva jelentkeznek.

Mit tegyünk, és mit ne tegyünk?

Első és legfontosabb, hogy a tünetek észlelésekor hívjunk orvost. Kizárólag szakszerű segítség képes megelőzni az életveszélyes tünetek kialakulását, illetve megfelelően ellátni a beteget. Amíg megérkezik a segítség, maradjunk a beteg mellett, de ne itassuk, vagy kínáljuk semmivel. Ne adjunk neki kalciumot sem, nem fog segíteni a duzzanat, viszketés csillapításában. Épp ellenkezőleg, hatására tovább csökken a beteg vérnyomása, így még rosszabb állapotba kerülhet. Antihisztamin és szteroid készítményeket se adjunk. Ha az állapota megengedi, kérdezzük meg, van-e ismert allergiája valamilyen ételre, vagy gyógyszerre. Próbáljuk meg kideríteni, mi előzte meg a tünetek megjelenését, fogyasztott-e valamilyen ételt, szed-e valamilyen gyógyszert. Ezek az információk nagyon hasznosak a beteget ellátó orvosok számára.

Hogyan kell helyesen használni az önbelövő adrenalin injekciót?

Az anafilaxia kezelésében a hatékony gyógyszeres beavatkozás az első, sokszor egyetlen lehető­ség: amennyiben elérhető, adrenalin azonnali adása, még akkor is, ha a teljes tüneti spektrum (még) nem alakult ki – magyarázza Nékám professzor. Ez segít megakadályozni a tünetek súlyosbodását, de nem helyettesíti a beteg orvosi ellátását, mentőt tehát ez esetben is hívni kell, vagy a beteget mielőbb sürgősségi ellátáshoz juttatni. „Jelenlegi irányelvünk szerint kötelező felajánlani az önbe­lövő adrenalin injekció felírásával, a beszerzésének lehetősé­gét azoknak a betegeknek, akik anafila­xiát már elszenvedtek. A betegnek ezután ezt mindig magánál kell hordania.” A gyakorlatban tehát ez azt jelenti, hogy ha olyan, korábban már diagnosztizált beteggel vagyunk, akinél az anafilaxia tüneteit tapasztaljuk, akkor kérdezzünk rá az adrenalin injekcióra is, aminek a közelben, a táskájában, kabátjában kell lennie. Az önbelövő injekciót a combizomzatba kell beadni, a hatását ugyanis kizárólag így tudja maximálisan kifejteni. Kevéssé ismert, de annál fontosabb tudnivaló, hogy az öninjekció működésbe lépését követően a tűt csak 8–10 másodperc után szabad kihúzni. Ne feledjük, hogy orvosi segítségre ezt követően is szükség van. A beteg állapotától függően további beavatkozásokra – például folyadék pótlásra, oxigén adására – lehet szükség.


Forrás: www.allergiakozpont.hu
2015. 03. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés