2024. December 21. szombat
A rendszeres testmozgás az egészség alapvető eleme, a mozgáshiány pedig veszélyes betegségek jelentős kockázati tényezője. A fizikai terhelésnek sokféle formája létezik, és nem mindegy, melyiket választjuk állapotunk javítására.

A metabolikus szindróma (más néven anyagcsere tünetcsoport), vagyis az elhízás, a magas vércukorszint, vérnyomás és vérzsírszint együttese a 2-es típusú cukorbetegség és a szív-érrendszeri betegségek biztos előfutárárának tekinthető, hacsak az érintettek nem váltanak életmódot, amelynek része a rendszeres testmozgás.

metabolikus szindróma, testmozgás

Lori A. Bateman és munkatársai metabolikus szindrómával küzdő, 18-70 közötti, ülő munkát végző és keveset mozogó embereket vizsgáltak, akiket véletlenszerű kiválasztás alapján három csoportba soroltak.

Az egyik csoport tagjai heti három napon, naponta háromszor 8-12 alkalommal súlyt emeltek, illetve ilyen típusú gyakorlatokat végeztek, lehetőleg minden izomcsoport megterhelésével. A másik csoport heti 120 percben futószalagon futott és szobabiciklizett olyan lendülettel, hogy elérjék a maximális oxigénfogyasztás 75 százalékát. Végül a harmadik csoportban lévők mindkét programot végigcsinálták nyolc hónapon keresztül.

Az American Journal of Cardiology című szaklapban ismertetett eredmények szerint az erősítő edzést végző csoport résztvevőinek izomereje ugyan fokozódott, de a metabolikus szindróma jellemzői nem javultak. Jelentősen javuló eredmény érvényesült a kombinált terhelés során, és a futó és bicikliző csoport tagjainál is igen kedvező hatást észleltek.

„Az adatok azt jelzik, hogy önmagában a futás és a kerékpározás a legalkalmasabb a szív-és érrendszer állapotának karbantartására és javítására” – foglalják össze a cikk végén a szerzők.

 


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés