
A szakemberek szerint a genetikai térképünk határozza meg azt, hogy milyen gyakran tapasztaljuk meg a másnaposság kellemetlen érzését. A férfiak esetében 45, a nőknél 40 százalékban a genetikán múlik, hogy milyen gyakran vagyunk másnaposak. Az egyéb tényezők, amelyek szerepet játszanak a jelenségben nem kapcsolódnak a genetikához: számít ugyanis, hogy milyen gyorsan iszunk, eszünk-e szeszfogyasztás közben, továbbá milyen az alkoholtoleranciánk. „Azok, akik ritkán másnaposak, rendszerint több alkoholt is fogyasztanak, ami sokat elárul az alkoholizmus valódi természetéről” – állítja a kutatás vezetője, Wendy Slutske, a University of Missouri-Columbia pszichológia professzora.
A szakember azt is hozzátette, hogy az alkoholfogyasztás, a részegség és a másnaposság szinte minden ember esetében másképpen működik: vannak, akik már egy kis pohár italtól rosszul lesznek másnap, míg sokan bármennyit ihatnak, soha nem tapasztalnak kellemetlen tüneteket. A kutatás során négyezer középkorú ausztrál ikerpár alkoholfogyasztási szokásait térképezték fel, különös tekintettel a másnaposság gyakoriságára. A professzor megjegyezte, hogy a felmérés hitelét gyengíti, hogy az önkéntesek egy telefonos kérdőív segítségével számoltak be a szubjektív élményeikről, tehát az emlékeik pontatlanok is lehetnek akár.