2024. December 22. vasárnap
Környezetvédelmi szexkedvezményt nyújt áraiból egy bordélyház Németországban: a biciklis és a tömegközlekedést igénybe vevő vendégek részesülnek benne.

Igazolásként elég egy biciklilakatkulcs vagy a közelben megálló közlekedési eszközökre szóló vonaljegy. A gyalogosoknak nem jár a kedvezmény, mivel a bordély szerint lehetetlen bizonyítani, hogy nem kocsival érkezett. Hogy miért nem merül fel slusszkulcsmotozás – az örömlányok könnyedén elvégezhetnék –, arra nem tért ki az AP amerikai hírügynökség.

A berlini örömtanya olyan központi helyen fekszik, ahol egyébként is nagyon nehéz parkolni, ami újabb érv a kerékpárhasználat mellett. Ráadásul a gazdasági válság miatt megcsappant az ügyfélkör is.

Az alkalmankénti 5 eurós (1350 forintos), vagyis bő százaléknyi kedvezménnyel a bordély máris élénkített látogatottságán. A tulajdonos, Thomas Götz azért arra is kitért a sajtónak, hogy az újítással a környezet védelme szintén célja a Vágyház nevű örömtanyának.

A bordélyok forgalma nem csupán azért esett vissza, mert sokan már nemigen tudják megfizetni, hanem mert kevesebb üzletember érkezik Berlinbe tárgyalásra és konferenciára, márpedig ők számottevő ügyfélkör.

Németországban legális a szexipar, mintegy 450 ezer örömlányt foglalkoztat, közülük 10 ezer Berlinben fekszik neki a munkának. A prostituáltak ugyanúgy adóznak, mint más dolgozók, és ugyanazok a társadalombiztosítási jogok illetik meg őket.


Forrás: MTI
2009. 10. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés