2024. December 22. vasárnap
„Köszönöm, Marien, tőled kaptam életem első simogatását” – mondta a fokozatos bénulást okozó idegsorvadásban szenvedő Juan annak a 48 éves, politológus végzettségű, jó alakú, barna hölgynek, aki Barcelonában, a híres sétálóút, a Ramblas környékén gyakorolja hivatását: fogyatékosok kurtizánjaként "praktizál".

"Szakosodására" azonban csak akkor derült fény, amikor nagy interjút adott az El Mundo című spanyol lapnak. Ekkor blogja és internetes oldala lefagyott a nagy kereslet miatt, meg feltehetően azért is, mert végre beszélt valaki a fogyatékkal élők szexuális életéről. Marien sokat tud: immár 11 éve nyújt szexuális szolgáltatásokat nekik, egy hétvége 2000 euróba (560 ezer forintba) kerül vele.

fogyatékkal élők, prostituált

Ami klienseit illeti, a hölgy úgy vélekedik, hogy nem olyan törékenyek, mint ahogyan az ember hinné. „Bizonyos helyzetekben segítségre szorulnak, de kivételes képességük van túltenni magukat balsorsukon”. Ő maga munkáját „szociális szolgálatnak” tekinti, gyakran a családtagok keresik meg. Ugyanakkor nem titkolja azt sem, hogy kezdetben számításból kezdett fogyatékkal élőkkel foglalkozni, „olyan szektort kerestem, amelyet a többi lány megvetett”.

Marien 17 évesen ment férjhez, házassága rosszul sikerült, neki kellett gondoskodnia fiáról, apjáról. Nevet változtatott, barcelonai éjszakai klubokban kezdett el dolgozni. Látta, hogy kolléganői lenézik a testi hibásokat, még azokat is, akik csupán vastag szemüveget hordtak. "Pályaválasztási szakosodása" sikeres volt: két lakást vett, taníthatta fiát. Ma már vannak olyan kliensei, akihez évek óta jár, jó barátok lettek, kapcsolatukban nincs sem szemérmesség, sem szánalom.

Az El Mundo-interjú után azonban minden megváltozott: megrohamozták blogját, honlapján sokan dicsérték, de kapott durva sértéseket is. Marien hirtelen a világháló egyik ikonja lett, tévészereplések ajánlataival ostromolják, de ezeket egyelőre elutasítja. „Egy tabut akartam ledönteni olyan problémáról, amelyet senki nem akar tudomásul venni. Ráadásul hajdanán dolgoztam ápolónőként is. Klienseim között hihetetlen személyiségekkel találkoztam” – mondja a prostituált.

Svájcban és Svédországban Marien munkáját „szexuális asszisztensként” ismerik el és szolgáltatásaikat az állam fizeti. Talán azért, mert felismerték, hogy a szexuális vágyak kielégítése a fogyatékosok szenvedéseit is enyhítheti. Ezt támasztotta alá a La Repubblica című olasz lapnak nyilatkozó pszichológus is, akinek egy szellemi fogyatékos is páciense volt.

„Agresszív, erőszakos volt. Aztán nevelői és orvosai úgy döntöttek, hogy kipróbálják, miként reagál szexuális kapcsolatra. A kísérlet sikerült: a fiú lenyugodott és most már havonta találkozik egy prostituálttal” – mondta a pszichológus.


Forrás: MTI
2009. 05. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés