2024. Március 28. csütörtök
Az Egyesült Államokban a szexuális felvilágosítás során jelenleg elsősorban az önmegtartóztatásra és a szex minél későbbi megkezdésére koncentrálnak, csakhogy amerikai kutatók szerint ennek kedvező hatását még senki sem bizonyította be.

A feltételezés szerint ha a fiatalok később kezdenek el nemi életet élni, akkor kevesebb szexuális partnerük lesz, illetve kisebb esélllyel esnek fiatalon teherbe – világít rá kutatásuk hátterére Marina A. Bornovalova, a Dél-Floridai Egyetem pszichológusa. A több egyetem kutatóinak részvételével zajló vizsgálatba több mint ezer egy-, illetve kétpetéjű ikerpárt vontak be.

korai szexuális élet

Az ikreket először 11 éves korukban vizsgálták, főként a biológiai, genetikai és pszichológiai háttérre, illetve a szociális körülményekre koncentrálva. 24 éve korukban pedig a szexuális kockázatvállalási szokásaira voltak kíváncsiak a kutatók. Néhány ikerpárnál az egyik testvér korán kezdett nemi életet élni, míg a másik csak jóval később, húszas évei elején, így a kutatók össze tudták hasonlítani az ikerpárokat a szexuális kockázatvállalási szokásaik alapján.

„Akármi is okozza a szexuális kockázatvállalást, az biztos, hogy nem a korán kezdett nemi élet” – összegezte a vizsgálatok eredményeit Bornovalova. De akkor mégis mitől lesz valaki hajlamosabb rá, hogy gyakrabban cserélgesse szexuális partnereit? A kutatók szerint a genetikai tényezők és a környezeti, szociális háttérből fakadó faktorok együttes kombinációjában kell a választ keresni.

A tanulmány a Psychological Science című pszichológiai szaklap legújabb számában jelent meg.


Forrás: Medipress
2011. 05. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés