2024. December 21. szombat
Mérsékelten fogyasztva a tea és a kávé is csökkenti a szívbetegségek kockázatát – állapították meg holland kutatók. A teafogyasztás úgy tűnik, hasznosabb mint a kávéivás.

Az utrechti egyetem orvostudományi központjának kutatói tizenhárom év alatt több mint 37 ezer ember kávé- és teafogyasztásáról szóló adatait gyűjtötték össze, majd ezeket összehasonlították a körükben jelentkező szívbetegségekkel és halálokokkal.

kávé, tea, szívbetegségek

Az eredmények szerint napi három-hat csésze tea elfogyasztása akár 45 százalékkal is csökkentheti annak veszélyét, hogy az illető szívbetegség következtében haljon meg. Hatnál több csésze esetében a szívbetegségek kialakulásának esélye 36 százalékkal kisebb, mint azoknál az embereknél, akik naponta kevesebb, mint egy csészével isznak.

Az Yvonne van der Schouw vezette kutatócsoport szerint a kávéfogyasztóknak nem ennyire jók a kilátásai, bár napi kettő-négy csésze kávé még mindig 20 százalékkal csökkenti a szívbetegségek kialakulásának lehetőségét.

Az eredményeket tekintve azonban pontatlanságokkal is számolni kell, mivel a tea- és kávéfogyasztók szokásai élesen eltérőek lehetnek. Így a tény, hogy a kávé kisebb mértékben csökkenti csak a szívbetegségek kockázatát, erősen összefügghet azzal, hogy a kávékedvelők gyakrabban dohányoznak, mint a teaivók.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés