2024. December 22. vasárnap
Német kutatók nagyszabású vizsgálata igazolta, hogy a kávé nem jelent kockázati tényezőt a krónikus betegségek szempontjából, sőt csökkenti a felnőttkori cukorbetegség kockázatát.

Mivel a kávé legfontosabbnak tartott hatóanyaga, a koffein korai gyógyszervizsgálatok szerint gyorsítja a szívműködést, emeli a vérnyomást, az orvosok általában óvták az embereket rendszeres fogyasztásától. A kávé viszont a legtöbb embert kellemesen élénkíti, sokak számára szellemi frissítőszer, ezért a kutatók is sokat foglalkoznak a kávéivás élettani hatásaival. Az utóbbi években több olyan tanulmány jelent meg, mely arra utalt, hogy a rendszeres kávézásnak több az előnye, mint a hátránya.

kávé

Anna Floegel és munkacsoportja több mint 42 ezer német felnőtt adatait tanulmányozta az EPIC című vizsgálatban, amely azzal foglalkozik, hogy a rosszindulatú daganatos betegségek és a táplálkozás, az életvitel között milyen összefüggések találhatók. Ennek részeként jelent meg az a tanulmány az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóirat legújabb számában, amely a legsúlyosabb krónikus betegségek és a kávéfogyasztás közötti összefüggést kutatták.

Eredményeik kimutatták, hogy akár napi négy kávé megivása sem okozott a felnőtt lakosság körében több szívrohamot, agyi katasztrófát vagy rosszindulatú daganatot, mint a kávémentes életmód. A kutatókat is meglepte viszont az a tény, hogy a sokat kávézó emberek csoportjában ritkábban észlelték a felnőttkori, 2-tipusú cukorbetegséget, mint azok között, akik soha nem ittak kávét.

A szakemberek számára külön érdekesség, hogy ezt a kedvező hatást nem lehet a koffein javára írni, mert a koffeinmentes kávét kedvelők ugyancsak ritkábban lettek cukorbetegek, mint a nem kávézók. Valószínű, hogy a cukorbaj elleni védő hatás a kávé egyéb hatóanyagainak köszönhető. Ez azonban további vizsgálatokat igényel.


Forrás: MTI
2012. 03. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés