2021. Szeptember 21. kedd
A megfelelő minőségű és idejű alvás mellett az is összefügg a testsúllyal, hogy milyen hőmérséklet van a lakásunkban, állítják olasz kutatók.

A torinói egyetem munkatársai Simona Bo vezetésével ezernél is több középkorú ember hat éves nyomon követése során megfigyelték, hogy kétszer nagyobb valószínűséggel híztak el azok, akik lakásában a hőmérséklet 20 Celsius fok felett volt ősszel és télen, mint azok, akik ennél alacsonyabb hőfokot tartottak otthonukban. Az összefüggés más tényezőket figyelembe véve is fennállt.

hőmérséklet, testsúly

Az elemzések azt, a más kutatások által már bizonyított összefüggést is kimutatták, hogy az alváshiány is összefüggésbe hozható a túlsúllyal és elhízással. Mint Bo és kollégái hangsúlyozták, az elhízásjárványhoz olyan kevéssé feltárt körülmények is hozzájárulnak, mint a túlfűtött lakások, a sok televíziózás, az éttermi ételek fogyasztása, a légkondicionálók használata, valamint az antidepresszánsok és pszichózis elleni szerek szedése.

Az eredményeiket az International Journal of Obesity című szakfolyóiratban közzétett szakemberek kiemelték, hogy megállapításaikból nem következik egyenesen az, hogy aki letekeri lakásában a termosztátot, az biztosan fogyni kezd, de tény, hogy az ilyen életmódbeli tényezők változtatásával hatással lehetünk a testsúlyunkra. A hőmérséklet esetében ennek oka az lehet, hogy hidegben a szervezetnek több kalóriát kell elégetnie saját hőmérsékletének fenntartásához.


Forrás: MTI
2011. 02. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés