2024. Október 03. csütörtök
A hipertónia, azaz a magas vérnyomás gyakran nem önálló kórkép, hanem más betegségek mellett alakul ki. Ilyen többek között a cukorbetegség mellett fellépő hipertónia, mely még inkább megnehezíti az ember életét.

A diabétesz egyik gyakori szövődménye a vesekárosodás, ami elősegítheti, provokálhatja a hipertónia kialakulását. A cukorbetegség már önmagában is súlyos problémákat okozó állapot, ám amerikai kutatások szerint ha magas vérnyomással is jár, úgy még nagyobb a kockázat a szív-és érrendszeri betegségek és a veseproblémák kialakulására. Sajnos a két probléma igen gyakran fordul elő együttesen,  ezért akinek cukorbetegsége van, annak különösen fontos, hogy figyeljen a vérnyomás alakulására, hogy időben kiderüljön, ha emelkedettek az értékei. A diabétesz ugyanis fokozza az arterioszklerózis kialakulásának kockázatát, ami a hipertónia kialakulásának egyik fő rizikó tényezője- mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája Ráadásul a 2-es típusú cukorbetegség gyakran jár együtt túlsúllyal, ami szintén fokozza a hipertónia kialakulásának kockázatát-így nem csoda, hogy a súlyfelesleggel küzdő diabéteszes betegek csaknem háromnegyede vérnyomás problémákkal is küzd.

Fontos a szigorúbb kontroll

Mivel a két betegség hatványozza a szívinfarktus és a stroke kockázatát, így nagyon fontos a két állapot gyógyszeres karbantartása. Ráadásul több ajánlás szerint a cél a 140/90 Hgmm helyett a 130/80 alatti érték, így fokozottabb kontroll szükséges! Az esetek többségében mindkét betegséget gyógyszeresen kezelni szükséges, akár több fajta készítménnyel. Az alkalmazott készítmények nem befolyásolják egymás hatását, így egyidejű alkalmazásukra is lehetőség van. Fontos továbbá az életmód változtatás is, hiszen amennyiben az alábbiakat betartja, úgy mindkét betegségnél jelentős javulás következhet be: az előírt diéta alkalmazása sófogyasztás csökkentése rendszeres, laza testmozgás alkohol/cigaretta kerülés stressz csökkentése


Forrás: Trombózisközpont
2015. 02. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés