2024. December 21. szombat
A Northwestern Egyetem szakemberei közel 9000 gyerek vizsgálata során megállapították, hogy míg a vérnyomásuk valamennyiüknek rendben volt, a koleszterinszintje 40 százalékuknak volt magas, szinte egyikük sem fogyasztott egészséges ételeket, 30 százalékuk pedig már túlsúlyosnak, illetve elhízottnak számított.

Dr. Sarah Samaan kardiológus szerint mindez azt vetíti előre, hogy a jövő felnőttjei között egyre több szívbeteg lesz, az elhízott gyerekeknél ugyanis később nagyobb arányban alakul ki magas vérnyomás, cukor- és szívbetegség vagy arthritisz. Ezzel szemben az egészséges étrenden élő, aktív életmódot folytató gyerekek később nem lesznek kitéve számos krónikus megbetegedésnek, így jóval tovább tudnak majd egészségesen élni.

Az Amerikai Szív Társaság ajánlása alapján az egészséges étrendnek tartalmaznia kell napi 4,5 csésze gyümölcsöt és zöldséget, legalább heti két adag halat, legalább napi három adat rostban gazdag, teljes kiőrlésű gabonaterméket, naponta kevesebb, mint 1500 mg nátriumot, valamint hetente 450 kalóriánál nem magasabb értékű cukrozott üdítőitalt. Ez alapján az öt évnél idősebb gyerekeknek kevesebb, mint 1 százaléka étkezett egészségesen, és kevesebb, mint 20 százalék volt az, akinek az étkezésében a fenti szempontok közül 2 vagy 3 érvényesült, legkevésbé a teljes kiőrlésű gabonából készült termékek fogyasztása volt jellemző.

Ezzel szemben, a gyerekek több mint 90 százaléka túl sok nátriumot fogyasztott, és túl kevés zöldséget, gyümölcsöt, illetve halat, több, mint 50 százalék pedig a cukros üdítők fogyasztását is túlzásba vitte. A Circulation: Cardiovascular Quality and Outcomes című lapban közzétett tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy a szülőknek kéne jó példával szolgálniuk a gyerekeik számára, hiszen a kicsik azt a mintát veszik át, amit otthon látnak. Fontos lenne, hogy a szülők beszélgessenek a gyerekeikkel arról, hogy mik az egészséges ételek, főzzenek együtt, vigyék el magukkal bevásárolni is őket, és igyekezzenek saját maguk is minél kevesebb egészségtelen dolgot fogyasztani. Emellett az iskoláknak is fontos szerepük lehet e téren, kezdve azzal, hogy lehetőleg egészséges ételeket kínáljanak az ott tanuló diákoknak, folytatva azzal, hogy kellő mennyiségű mozgást biztosítsanak a számukra.


Forrás: Medipress
2015. 03. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés