2024. Március 29. péntek
Aki hisz a sorsban, könnyebben túlteszi magát partnere halálán – állapították meg német pszichológusok, akik kilenc évig követték nyomon több mint négyszáz olyan ember életét, akik mind elvesztették partnerüket.

A Münsteri és Mainzi Egyetem kutatóinak vizsgálata szerint azok, akik hittek abban, hogy életüket a véletlenek vagy a sors határozzák meg, jóval kevésbé szenvedték meg a tragédiát, életörömük lényegesen csekélyebb mértékben csökkent, mint azoké, akik nem hittek ilyesmiben.

gyász

A Social Psychological and Personality Science című szaklapban megjelent eredmények a pszichológusok szemszögéből nézve ezért érdekesek, mert a korábbi kutatások arról tanúskodtak, hogy gyakran hátrányos hatású, ha valaki hisz a sorsban. Az ilyen emberek például elégedetlenebbek az életükkel, kevésbé sikeresek a munkájukban, és gyakrabban betegszenek meg.

A mostani tanulmány rámutat, hogy a sorsba vetett hit nem csupán hátrányokkal jár, hanem bizonyos helyzetekben előnyös is lehet, és a gyász esetében egyfajta védelmet jelent – magyarázta Jule Specht pszichológus.


Forrás: MTI
2010. 10. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés