2024. December 22. vasárnap
A fogyás eddig nem ismert veszélyéről számoltak be fel dél-koreai kutatók: a diétázás során felszabadulhatnak a zsírszövetben felhalmozódott szerves szennyező anyagok, és érvényesülhet mérgező hatásuk.

Környezetünkben sok olyan szerves eredetű vegyi anyag található, amelyek egyáltalán nem, vagy lassan bomlanak le, a táplálékláncon keresztül pedig az emberi szervezetbe bejutva súlyosan károsíthatják a hormonháztartást vagy az immunrendszert. Ezek az ún. tartósan fennmaradó szerves szennyező anyagok (Persistent Organic Pollutant, POP) lehetnek például rovarirtó szerek, vagy oldószerek, gyógyszerek, PVC gyártása közben keletkező vegyületek.

fogyás

A dél-koreai Kjongbuk Egyetem orvostudományi karának kutatói több mint ezer amerikai állampolgár esetében vizsgálták hét szerves szennyező anyag vérben kimutatható szintjét. Az adatokat összevetették a vizsgálati alanyok súlyának elmúlt tíz évben történt változásával.

A vizsgálat szerint azok vérében volt kimutatható a legtöbb káros vegyület, akiknek tíz év alatt a legtöbbet sikerült lefogyniuk, azokhoz képest, akik tartották súlyukat, vagy híztak. Az összefüggés – bár kevésbé erőteljesen – azoknál is kimutatható volt, akik a megelőző egy évben veszítettek testsúlyukból.

A kérdéses anyagokról már kimutatták, hogy növelhetik bizonyos krónikus betegségek, például a magas vérnyomás, a cukorbetegség rizikóját, és ízületi panaszokat is kiválthatnak. A fogyás során az okozhat gondot, hogy a zsírszövetekből felszabadulva a véráramba jutnak, és bekerülhetnek a létfontosságú szervekbe, ezzel pedig éppen a fogyás által elvárt pozitív egészségügyi változásokkal ellentétes hatást válthatnak ki.

A kutatók szerint a megfigyelés jelentőségének eldöntése sok további vizsgálatot igényel.


Forrás: MTI/Vital
2010. 09. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés