2024. Március 28. csütörtök
Egy egyszerű fertőzés olyan mély hatást gyakorolhat az agyműködésre, hogy a fertőzés áldozatának IQ-ját évekre leronthatja – állítja a PLOS ONE folyóiratban megjelent friss tanulmány.

Dán kutatók állítják: az összefüggés valós. Olyannyira, hogy halmozódó hatással, minél több fertőzést szenved el valaki, annál nagyobb lesz a kár az agyműködésben, és ez akár évekig is eltartó károsodást okoz. Bár a hatást a test bármely részének fertőzöttsége esetén tapasztalták (bőr, gyomor, stb.), a legszembetűnőbb a közvetlenül az agyat érő fertőzések esetén volt. A kutatók azt a jelenséget fedezték fel, hogy a fertőzések miatt kórházba kerülő betegek IQ-ja az átlagosnak mondott maximum 115-ös értékhez képest 1,76 pontot esett. Míg azok IQ-ja, akik fertőzés miatt öt vagy több alkalommal kerültek kapcsolatba kórházi kezeléssel, az átlagosnál 9,44 ponttal bizonyult alacsonyabbnak.

A kutatást a Koppenhágai és az Aarhus Egyetem kutatói közösen végezték, nyomon követve 190 000, 1974 és 1994 között született olyan dán illetőségű személyt, akik 2006 és 2012 között értékeltették IQ-jukat. A nyomon követett emberek 35 százaléka volt kórházban valamely fertőzés miatt az IQ-mérést megelőzően. A kutatók nyilatkozata szerint az ebbe az irányba tett eddigi legnagyobb volumenű kutatás jól látható összefüggést mutat a fertőzések mértéke és a megromlott szellemi képességek között, valamint kimutatja azt is, hogy amint az várható, minél komolyabb a fertőzés, annál nagyobb az okozott kár.

A koppenhágai egyetem munkatársa, a tanulmány szerzője, Dr. Michael Eriksen Benrós elmondta: “Az agy közvetlen fertőződése befolyásolhatja szellemi képességünket, ám emellett a periferikus gyulladások hatása sem elhanyagolható. A fertőzések megjelenését korábban a skizofréniához és a depresszióhoz kötötték, ám emellett bizonyságot nyert az elmebajban szenvedők kognitív képességeire gyakorolt negatív hatás is.” “Ez az első olyan nagyobb tanulmány a témában, ami azt állítja, hogy a fertőzések a szellemileg egészséges személyek agyi és kognitív képességére is negatív befolyást gyakorolnak” – tette hozzá. Véleménye szerint nem kizárólag a fertőzések felelősek a károsodásért, hanem valamilyen formában közvetlenül az immunrendszer is, amelytől ugyan az agy normális esetben védve van, ám a gyulladások kikezdhetik ezt. Dr. Benrós hozzátette: “Azt látjuk, hogy az agyra az összes létező fertőzés valamilyen formában hatással van. Éppen ezért fontos lenne olyan irányú kutatásokat végezni, amelyek feltárják, hogy milyen összefüggések vannak az immunrendszer mechanizmusai és a szellem egészsége között.”


Forrás: Medipress
2015. 06. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés