2024. December 18. szerda
Amerikai kutatók elsőként vizsgálták gyerekek körében az ételallergiák előfordulását földrajzi eloszlás szerint, és megállapították, hogy ezek a problémák gyakoribbak a városban élőknél. A lehetséges ok a városi élet allergiára hajlamosító jellegzetességeiben rejlik.

Dr. Ruchi Gupta, a Northwestern Egyetem orvosi karának gyermekgyógyász adjunktusa és munkatársai több mint 38 ezer, legalább egy 18 év alatti gyereket nevelő szülőt kérdeztek ki a Clinical Pediatrics júliusi számában megjelenő tanulmányukhoz.

ételallergia

Az online kérdőívben kitértek az ételallergia meglétére a gyermekeknél, illetve a diagnózis időpontjára és súlyosságára is. Az allergiás eseteket ezután összevetették az irányítószámmal. Kiderült, hogy az ételallergia előfordulása a városban 9,8 százalék, a külvárosi részeken 7,2 százalék, vidéken pedig 6,2 százalék. A mogyoró a városi gyerekek csaknem 3 százalékánál okozott allergiát, a vidékieknél azonban csak 1,3 százaléknál. A rákfélék 2,4 illetve 0,8 százalékos arányban betegítették meg őket.

Az eredmények a szülők kikérdezéséből származtak, és még azután is megállták a helyüket, hogy rögzítették az egyéb hajlamosító tényezőket, mint a származás, a nem, a kor, a  társadalmi státusz és a földrajzi szélességi fok. A városlakók körében az egyéb allergiás megbetegedések is nagyobb számban találhatók, mint amilyen az asztma, az ekcéma és a szénanátha.

Általánosságban elmondható, hogy az USA keleti és középső országrészében élők közt több beteget találtak, mint északon, habár nem minden esetben. A legtöbb allergiás gyermek Nevadában, Floridában, Georgiában, Alaszkában, New Jersey-ben, Delaware-ben és Marylandben él. A panaszok súlyosságát tekintve nem találtak eltérést a vidéki és városi területek között. A felmért gyerekek közel 40 százaléka már legalább egyszer átélt életveszélyes allergiás sokkot.

A kutatók nem tudják biztosan megindokolni, miért gyakoribbak egyes allergiák a városokban. Az egyik feltételezés szerint a higiénia tehető felelőssé érte. Vidéken a gyerekek már idejekorán találkoznak azokkal a baktériumokkal, melyek később megvédik őket. Az is lehet, hogy a városi szennyezett levegő váltja ki a kellemetlenségeket. Egy másik lehetséges magyarázat a sok feldolgozott és finomított élelmiszer és az egyre kevesebb helyben termesztett növény fogyasztása. Gupta további kutatásokat tervez a jövőben a környezeti okok feltárása érdekében.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés