2024. Szeptember 30. hétfő
Adatbázis létrehozását tervezi két szakmai szervezet az érszűkületben szenvedő betegekről, illetve azért, hogy információt gyűjtsenek a rizikócsoportba tartozókról – mondta Kiss István, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke pénteken budapesti sajtótájékoztatón.

Az EReink Védelmében (ÉRV) program keretében működő ÉRVregiszter elindításának indoka, hogy jelenleg nincs adat arra, Magyarországon hányan szenvednek perifériás érbetegségben, tehát érszűkületben – közölte.

érszűkület

Az ÉRV program keretében a szakemberek arra törekednek, hogy e betegségben szenvedőket kiszűrjék, és megadva a megfelelő kezelést, a beteg nyomon követését, csökkentsék a magyarországi igen magas szív- és érrendszeri halálozást – tette hozzá a szakember.

Farkas Katalin, a Szent Imre Kórház főorvosa elmondta: a programhoz országos szűrővizsgálat is társult, amelynek során több mint 21 ezer beteget vizsgáltak, és a páciensek 14 százalékánál egyértelműen kimutatható volt az érszűkület. Kiderült az is, a férfiak jobban érintettek ebben a betegségben. Az elképzelések szerint a rendszerbe a legtöbb háziorvosnál be lehet majd kerülni.

Az érszűkület az általános érelmeszesedés egyik formája. A betegség során az erek beszűkülnek, így elsősorban az alsó végtagok érellátása sérül. A betegség sokáig észrevétlen marad, azonban már érezhető tünete a járáskor, a vádliban vagy a combokban fellépő görcs, fáradtság érzet, fájdalom.

A legveszélyeztetettebbek a dohányosok, a cukorbetegek, vagy magas vérnyomásban szenvedők.


Forrás: MTI
2009. 02. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés