A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete által indított tanfolyamon résztvevők éppen az újraélesztést tanulták, amikor a helyi Ápoló-Gondozó Otthonból átrohantak hozzájuk segítséget kérni, mert az egyik ápolt étkezés közben félrenyelt és fulladozott – számolt be a történtekről a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap.
Az újraélesztés fogásait oktató Hegedüs János mentőtiszt vezetésével hárman azonnal az életjeleket már nem adó nő segítségére siettek és ötperces elsősegélynyújtással sikerült visszahozniuk a halálból.
Közben megérkezett a riasztott háziorvos, és két irányból, Nyírbátorból és Nyírlugosról a mentők is, akik végül az újraélesztett nőt a nyíregyházi kórházba szállították, ahol már stabilizálták állapotát.
„A tragédiával fenyegető helyzetben a tanfolyam résztvevői megbizonyosodhattak róla, mennyire szükséges, hogy az emberek közül mindenki tisztában legyen az újraélesztés laikusok által is megtanulható fogásaival” – hangsúlyozta a mentőtiszt a lap újságírójának.
Szabolcsban a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete tanfolyamsorozatot szervez az elsősegélynyújtásra, főként olyan falvakban oktatják az újraélesztést, ahol nincs orvos és távolabbról érkeznek a mentők is.