2024. December 03. kedd
A túlsúly és az elhízás sok betegség kockázatát fokozza, görög kutatók szerint azonban ez az összefüggés egyáltalán nem magától értetődő a szívbetegségek esetében: a kövér embereknek is lehet egészséges a szíve, és a vékonyak is lehetnek szívbetegek.

Az Athéni Orvostudományi Egyetem kutatói Dr. Christina Voulgari vezetésével 550, átlagosan 55 éves férfit és nőt vizsgáltak, akik egynegyede elhízott volt. E betegcsoport több mint kétharmada rendelkezett kardiovaszkuláris kockázati tényezőkkel, például magas vérzsírszinttel, alacsony jó koleszterinszinttel, magas vérnyomással, inzulin-rezisztenciával és nagy derékbőséggel – ezeket nevezzük együttesen metabolikus szindrómának. Ezzel szemben a normális testsúlyúak alig több mint egyharmada szenvedett metabolikus szindrómában.

elhízás, szívelégtelenség

Az azonban, hogy az alanyok elhízottak voltak, vagy sem, csak kis mértékben befolyásolta a szívelégtelenség kockázatát, a metabolikus szindróma hatása ugyanakkor sokkal erőteljesebb volt. A normális testsúlyú, metabolikus szindrómában szenvedő alanyok 63 százalékában alakult ki szívelégtelenség, míg a szindrómában nem szenvedők körében ez az arány csak 16 százalék volt.

„A normális testsúly még nem jelenti feltétlenül azt, hogy valaki egészséges” – nyilatkozta Voulgari. Azt is hozzátette, eredményeik nem jelentik azt, hogy a metabolikus szindrómában nem szenvedők nyugodtan fogyaszthatnak gyorséttermi ételeket a következmények mérlegelése nélkül. Valójában mindenkinek az egészséges életmódra kell törekednie, amiben hasznos eszköz lehet a sok olívaolajat, rengeteg zöldséget és gyümölcsöt, hüvelyeseket, teljes kiőrlésű gabonát és halat tartalmazó, mértékletes vörös bor fogyasztással járó mediterrán étrend is.


Forrás: Medipress
2011. 09. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés