![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
Francesco Capozzi és Alexandra Bordoni, a Bolognai Egyetem professzorai vezetik a három évre tervezett a CHANCE tudományos programot, amely az unió területén élő szegény, éhező emberek gondjaira igyekszik megoldást találni.
![éhezés éhezés](https://vital.hu/files/images/i_ehezes-europa.jpg)
„Noha a rossz táplálkozásból eredő betegségek lényegesen gyakoribbak a gazdaságilag rossz helyzetben lévő társadalmi rétegekben, kevés lépés történik, hogy több, egészséges étel kerüljön a boltokba az alacsonyabb árkategóriájú árukból. A CHANCE remélhetőleg tanácsokat ad az olcsóbb élelmiszerek előállításához, és segít abban is, hogy az ilyen élelmiszerek eljussanak azokhoz, akiknek szüksége van rájuk” – fejtette ki Capozzi. Az Egészségügyi Világszervezet és az EU táplálkozástudományi szakfolyóirata, a Food Todayben vázolta a program lényegét.
Az Eurostat adatai szerint különösen a nők és az öregek között nagyarányú az a szegénység, amely hiányos étkezéssel jár. A program vezetői azt tervezik, hogy Európa különböző részein megvizsgálják azokat a társadalmi okokat és földrajzi körülményeket, amelyek ezeket az embereket kiemelten veszélyeztetik.
A jelzett társadalmi csoportokban ez elhízás sem ritka, mert a kalóriabevitel sokszor bőséges, viszont mozgáshiánnyal társul. Előfordul, hogy bizonyos táplálkozási összetevők ugyancsak hiányoznak, leggyakrabban a vas és a B12 vitamin.
A CHANCE munkaterve alapján az első tennivalók közé tartozik részletes étkezési kérdőívek kiosztása és alapvető egészségügyi szűrővizsgálatok elvégzése a különböző gazdasági és szociális csoportokban az EU-országokban.
A tápláléklánc kritikus szereplői az élelmiszeripari cégek is, amelyek saját érdekükből kifolyólag a magasabb árú, nagyobb hasznot hozó ételfélék előállítását helyezik előtérbe. A szakértők ezen a ponton is igyekeznek beavatkozási lehetőségeket találni.