2025. Január 29. szerda

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Az egészséges ételekről, a gasztronómiai hagyományokról és a gazdálkodás fontosságáról beszélgetett Borbás Marcsi televíziós szerkesztő-műsorvezetővel Áder János köztársasági elnök legújabb, hétfőn közzétett podcastjában.


A Madarasról származó szerkesztő-műsorvezető már korábbi műsoraiban is foglalkozott a vidéki Magyarországgal, a tíz éve indult Gasztroangyal című magazinban pedig egységes képet kíván adni egy-egy térségről a gasztronómia mellett a tájak, épületek és értékes emberek bemutatásával. Egy népcsoportot a helyi ételeken keresztül lehet a leginkább megismerni, abból lehet következtetni munkájukra, sőt még a tájegység időjárására is. A gasztronómiában benne vannak a hagyományok, az őseink által több száz év alatt felhalmozott tudás.

Karácsonyi ételek hagyomány

Borbás Marcsi szerint azért is kell visszaszoktatni az embereket a tradíciókra, mert őseink nem véletlenül gazdálkodtak és táplálkoztak úgy, ahogy azt tették. Példaként említette, hogy az Őrségben egy régi heti étrendben egyszer volt csak húsétel, illetve azt is, hogy míg a 19. század elején egy Kárpát-medencei ember 7-800 különféle növényi eredetű táplálékot fogyasztott, ma étkezésünk 80 százalékát a krumpli, a rizs, a búza és a kukorica teszi ki.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Borbás Marcsi a műsoraiban azt mutatja be, hogyan lehet kis odafigyeléssel tápláló, adalékanyagoktól mentes, friss, ínycsiklandozó ételeket készíteni magyar alapanyagokból. Egy rossz körülmények közt termelt paprikában vagy burgonyában ötvened annyi tápanyag van, mint egy humusszal teli biogazdálkodásból származóban. Kalória azonban van benne, amely hozzájárul az elhízáshoz. Hasonló a helyzet az ízfokozókkal is: szervezetünk nem a kémiai anyagok lebontására van felkészülve.

A minőségi zöldség- és gyümölcstermeléshez megfelelő termőtalajra van szükség. A Planet 2021 expón több olyan terméket is bemutattak, amelyek használata jelentősen javíthatja a talajok termő- és vízmegtartó képességét, ennek következtében az élelmiszerek minőségét is. Egy centiméter jó minőségű új termőtalaj kialakulásához - tájegységtől, éghajlattól függően - két-háromszáz, de van, ahol négyszáz évre van szükség. Magyarország világhatalom az új humuszképző módszerek feltalálásában és előállításában, amelyek nem csak olcsóbb módszerek a műtrágyánál, de ökológiailag is kedvezőbbek.

A műsorban arról is beszéltek, hogy Borbás Marcsi a koronavírus-járvány kitörésekor leköltözött az Őrségbe, ahol gazdálkodik, és népszerűsíti is ezt az életmódot. Azt mondta: szeretné, hogy az otthoni főzés mellett az is divattá váljon, hogy magunknak termeljük meg az alapanyagot. Áder János a háztáji gazdálkodásról megemlítette: édesanyja, amikor arról kérdezték, hogy milyen vegyszereket használnak, a "kapatox" kifejezéssel utalt a kapálásra. Azt is mondta: "egy kapálás három esőt jelent", amivel pedig arra mutatott rá, hogy mennyire fontos a kapálás a talaj vízháztartása érdekében. a globális célok mellett a helyi cselekvés nélkül nem lehet előrébb jutni. Falun és városban is van tennivaló is annak érdekében, hogy egészségesebb környezetben éljünk, és egészségesebb környezetet hagyjunk gyermekeinkre, unokáinkra.

Az ünnepi menü kapcsán Borbás Marcsi a hagyománytiszteletre hívta fel a figyelmet arra biztatva, hogy sok zöldség és gabona legyen az asztalon: kenyér, alma, dió, hüvelyes növények, savanyú káposzta és sütemények. A karácsonyhoz pedig elengedhetetlen a halászlé.

Újévkor a hal és a baromfi helyett malacot fogyasszunk és a lencse, valamint a bab is tradicionális étel ilyenkor.

Mértékletesség, hagyománytisztelet, egészséges életmód és élelmiszerek. Ha mindezt betartjuk, sokat tehetünk egészségünkért - hangsúlyozta Áder János.


Forrás: MTI
2021. 12. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés