2024. December 21. szombat

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A fűszerektől a sziesztáig minden kultúrának megvannak a maga módszerei az egészség és a megfelelő testsúly megőrzésére. Az egészséges életmód népszerűsítése jegyében az alábbiakban tíz olyan nemzetközi egészségügyi titkot veszünk sorra, amelyek segítenek fittnek és karcsúnak maradni.


Főzzünk friss, minőségi alapanyagokból!

Sokan bűntudatot éreznek azért, hogy az idő rövidsége miatt félkész és feldolgozott ételeket fogyasztanak. Az ilyen élelmiszerek ugyanis tele vannak sóval, cukorral és adalékanyagokkal, amik károsak az egészségünkre. Vegyünk inkább példát az olaszokról és a japánokról, akik friss, szezonális terményeket használnak fel egészséges étrendjük elkészítéséhez!

Egészség tíz titka

Válasszunk hús helyett halat!

Az étrendünkben jelentős arányban előforduló vörös hús felelős a szívbetegség gyakori előfordulásáért az egész világon. Sokkal egészségesebb fehérjeforrás azonban a tengeri étel. Azon kívül, hogy jót tesz a szívünk egészségének, az omega-3 zsírsavakban gazdag halnak köszönhető az is, hogy az izlandiak körében meglepően alacsony a szezonális affektív zavar (szezonális depresszió) előfordulása.

Ne mellőzzünk egyetlen élelmiszercsoportot sem!

Sokan csaponganak a különböző diétaőrületek között, így az egyik héten a szénhidrátokat, a másikon a zsírokat mellőzik. A világ egyik legegészségesebb étrendje, a mediterrán étrend azonban azt hirdeti, hogy mindenből mértékkel. Ahelyett tehát, hogy teljesen kiiktatnánk étrendünkből bizonyos ételcsoportokat, válasszunk inkább egészségesebb változatokat, például egyszeresen telítetlen zsírokat, és fogyasszuk mértékkel.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Élvezzük az étkezést!

Ha hajlamosak vagyunk kutyafuttában enni, vegyünk példát az olaszokról és a franciákról, akik kényelmesebben ízlelgetik és élvezik az ételeket. Ne tévénézés közben habzsoljuk be az ennivalót, hanem figyeljünk oda, mit eszünk, hogy könnyebben megelőzhessük az evés túlzásba vitelét. Az is jó, ha nem egyedül eszünk, mert így viszonyítási alapunk lehet arról, mennyit és milyen gyorsan eszünk.

Még az előtt hagyjuk abba az evést, hogy teljesen tele lennénk!

Az egészséges testsúly megőrzése érdekében az egyik legfontosabb teendő a telítettségérzés kezdetének észrevétele. Ha lassabban eszünk, könnyebb észrevenni, hogy tele vagyunk, és ha a jóllakottság első jelére abbahagyjuk az evést, elkerülhetjük a túlevést.

El az autóval!

Jó példa lehet Hollandia, ahol állítólag több a kerékpár, mint az ember. Garantáltan javítjuk az állóképességünket azzal, hogy letesszük az autót, és elsétálunk vagy kerékpározunk a boltba illetve a munkahelyünkre, vagy a lift helyett lépcsőzünk.

Alkohol étkezés közben

Az alkohol veszélyei ellenére kutatások bizonyítják, hogy a mértékkel fogyasztott vörösbor kedvezően hat az egészségünkre. Próbáljunk a mediterrán népekhez hasonlóan az étkezésekhez fogyasztani a bort, mindig mértékkel, ízlelgetve minden kortyot. Ezzel nem csak az alkohollal összefüggő egészségügyi kockázatokat kerülhetjük el, hanem a borfogyasztásnak köszönhetően a jó koleszterinszintet is növelhetjük, továbbá visszaszoríthatjuk a szívbetegség kockázatát.

Több fűszert!

Bizonyos fűszeres ételek a fogyásban és egészségünk megőrzésében is segíthetnek. A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem legújabb kutatása azt mutatja, hogy a kurkuma (a curry összetevője) lelassítja az Alzheimer-kórt, a csilipaprika pedig az anyagcsere felgyorsítása és az étkezés lelassítása révén elősegíti a fogyást.

Szundikáljunk!

A spanyoloknál régóta hagyomány a délutáni szieszta, mostanában pedig a japánok is kezdik felismerni a „minialvás” előnyeit munkaidőben. Az alvás meghosszabbítja az életet, elősegíti a fogyást, javítja a memóriát, és oldja a stresszt.

Töltsünk több időt a családunkkal!

A Plos Medicine szaklapban megjelent kutatás szerint az erős családi és baráti kötelékek is meghosszabbítják az életünket. Egy tizenegy országban végzett közvélemény-kutatásból az kiderült ki, hogy a brazilok töltenek a legtöbb időt a családjukkal (átlagosan heti 74 órát), és ők rendelkeznek a legalacsonyabb stressz-szinttel. Vegyünk róluk példát, és szenteljünk több időt családtagjainkra – egészségünk is hasznát látja!


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés