2025. Február 13. csütörtök
Egyelőre tudományos vita tárgyát képezi, hogy milyen élelmiszerek okozhatnak függőséget. Az agy keringése szempontjából mindegy, miről van szó: az élvezet az élvezet. Egy új kutatás szerint a drogokban és az édességekben van pár közös vonás.

A kábítószer-használó hiába fogyaszt több és több anyagot, az idő múlásával egyre kevésbé fogja élvezni a hatást. Ezért az agyban található dopamin nevű vegyület egyre kisebb koncentrációja a felelős, minél jobban stimuláljuk ugyanis az adott területet, az annál kevésbé lesz képes élvezni az ingert. Ugyanezt tapasztalták az Oregoni Kutatóintézet munkatársai, S. Burger és Eric Stice, amikor csokoládés turmixszal itattak gyerekeket, miközben agyműködésüket vizsgálták.

édesség, függőség

Az American Journal of Clinical Nutrition című lapban megjelent tanulmányuk szerint a 151 vizsgált kamasz mindegyike egészséges testsúllyal rendelkezett. Először az étkezési szokásaikról kérdezték ki őket, majd eléjük tettek egy doboz turmixot, agyukat pedig fMRI-készülékkel figyelték. Noha mindegyikük szerette az italt, legkevésbé azok élvezték a fogyasztását, akik a kísérletet megelőző napokban sok fagyit ettek.

„Ezen édességek fogyasztása lelassítja az agy jutalmazó folyamatát, ami azt jelenti, hogy ugyanazért a hatásért egyre többet kell enni belőlük” – magyarázta Burger, aki szerint ez okolható az egyre nagyobb adagok igényléséért, ezáltal pedig a súlynövekedésért. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek a fiatalok nem voltak kövérek, tehát a folyamat még azelőtt megindul, hogy elkezdenének lerakódni a zsírpárnák.

Burger ugyanakkor nem biztos benne, hogy minden élelmiszer függőséget okozhat. Véleménye szerint csak a magas energiatartalmú, cukorban gazdag ételek indítanak el a droghoz vagy az alkoholhoz hasonló agyi folyamatokat.


Forrás: Medipress
2012. 03. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés