2024. Március 29. péntek
Miután 2005-ben Olaszországban kitiltották a dohányzást a nyilvános helyekről, a szívrohamok száma drasztikusan visszaesett – számoltak be kutatók tanulmányukban, és hozzátették, hogy az ilyen törvények valóban hozzájárulnak a közegészség javulásához.

A felmérés szerint a tiltást követően a 35 és 64 év közötti nők és férfiak körében a szívrohamok száma 11%-kal visszaesett, márpedig ez a korosztály van a leginkább kitéve a kávézókban és sörözőkben beszívott füst káros hatásának.

dohányzási tilalom szívroham

Francesco Forastiere, a Római Egészségügyi Hatóság járványszakértője és a tanulmány vezetője szerint az eredmények megmutatták, hogy a dohányzás megtiltása a nyilvános helyeken nagyon jó hatással van az egészségre. „A javulás leginkább a passzív dohányzás csökkenésének köszönhető. Ez egy nagyon fontos felfedezés, mert igazolja a megelőző intézkedések jótékony hatását, így más országokban is alkalmazhatják, és elérhetik ezeket az előnyöket.”

Olaszországban, Nagy-Britanniában, Írországban és számos más európai orzságban már törvényen kívül helyezték a nyilvános helyeken való dohányzást, és sok egészségügyi szakértő a tiltás további szigorítására sürgeti az Európai Uniót. Olaszországban, ahol megközelítőleg a nők 20, a férfiak 30%-a dohányzik, a cigaretta kitiltása kiterjed valamennyi fedett nyilvános hely területére: irodákra, boltokra, éttermekre, bárokra, diszkókra.

A kutatók szerint az összes országban be kellene vezetni a tiltást, és különösen fontos lenne életbe léptetni a munkahelyeken. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a dohányzás négymillió embert öl meg évente a világon, és a szívbetegséggel összekapcsolható halálesetek egynegyede a dohányzás következménye.


Forrás: Medipress
2008. 02. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés