2024. Március 28. csütörtök
Az emberi bőrben lévő idegsejtek olyan bonyolult számításokat végeznek, amelyekről a kutatók eddig azt gondolták, hogy csak az agy képes elvégezni.

A svéd Umea Egyetem kutatói a Nature Neuroscience szaklapban megjelent tanulmányukban arról számolnak be, hogy a bőrünk sokkal több információt továbbít, mint eddig hittük. A szakértők kimutatták, hogy a bőr maga is végez geometriai számításokat, mielőtt jelzéseket küldene az agynak. A svéd kutatók szerint ez lehetővé teszi az első rendű érzőidegsejteknek, hogy ne csak jelzéseket küldjenek az agyba arról, hogy valami hozzáért a bőrhöz, hanem geometriai adatokat is feldolgozzanak a bőrhöz érő tárgyról. A kutatásból az is kiderül, hogy az egyes neuronok érzékenysége egy adott tárgyra vonatkozóan a neuron rendkívül érzékeny zónáinak elrendezésétől függ a bőrben.

Kutatásunk talán legmeglepőbb eredménye az, hogy ezek a perifériás idegsejtek, amelyek akkor lépnek működésbe, amikor az ujjhegyünkkel megtapintunk egy tárgyat, ugyanolyan típusú számításokat végeznek, mint amelyeket az agykérgi idegsejtek is végeznek – számolt be a tanulmány egyik szerzője, Andrew Pruszynski. „Egy kissé leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy tapintási tapasztalatainkat a bőrben lévő idegsejtjeink már az előtt feldolgozzák, hogy azok az agyunkba jutnának további feldolgozásra.”


Forrás: Medipress
2014. 09. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés