2024. December 22. vasárnap
A gyerekek biztonságos utazását szolgáló autós gyereküléseket csak a kocsiban szabad használni – hívja fel a szülők figyelmét egy tanulmány. Kimutatások szerint az USA-ban évente kilenc ezer kisgyermek kerül sürgősségi osztályra, mert az autón kívül használt ülés balesetet okozott.

A gyerekülések autón kívüli használata öt év alatt kétezer, egy év alatti kisgyermek esetében okozott valamilyen sérülést, amely a teljes amerikai népességre vetítve több mint negyven ezer esetet jelenthet – állapították meg a Cincinnati Gyermekkórház ortopédiai osztályának munkatársai.

autós biztonsági gyerekülés

Lindsey Wilson és Dr. Shital Parikhkal vizsgálata szerint a kicsik a legtöbb esetben kiestek az ülőkéből, vagy azzal együtt zuhantak le az asztalról, pultról, bevásárlókocsiról. Leggyakrabban a nyakuk vagy a fejük sérült, különösen a legkisebbek esetében, akik több esetben kerültek a sürgősségire. Az esetek mintegy fele a család otthonában történt. Csak néhány halálesettel találkoztak a szerzők a mintában, így ebből nem tudtak nemzeti átlagot számolni.

A sérülések részben azért ilyen gyakoriak, mert a szülők azt gondolják, gyermekük mozgáskoordinációja még nem annyira fejlett. Ezért anélkül hagyják őket az ülésben, hogy bekötnék a biztonsági övet, vagy az ülést olyan helyre teszik, ahol a gyerek szemmagasságban, azaz magasan van.

„A szülők gyakran nem használják a biztonsági öveket az ülésben vagy a babakocsiban, így a kicsi ahogy mocorog, egyszer csak kicsúszhat” – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Dr. Gary Smith, az ohiói Nemzeti Gyermekkórház Baleseti Kutató és Eljárási Központjának igazgatója, aki nem vett részt a kutatásban.

A kutatók azt remélik, hogy a tanulmány segít felvilágosítani a szülőket a biztonsági gyermekülés helyes használatáról. Hiába egyszerűbb a szülők számára a gyereket az ülésben hagyni, és úgy tenni fel például a konyhapultra, Smith szerint biztonságosabb otthon a kicsit átrakni a kiságyba, járókába vagy hordozóba. „A biztonsági gyermekülések gépjárművekbe valók, hogy karambol esetén megvédjék a gyermeket. Erre találták ki, és erre is kell használni őket” – nyomatékosít Smith. Ha az ülést mindenképp az autón kívül is használni akarják, akkor győződjenek meg róla, hogy a babát rendesen becsatolták – teszi hozzá Wilson.


Forrás: Medipress
2010. 07. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés