A Gut című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint azoknál a gyerekeknél, akik 3-4 éves korukra már legalább egy antibiotikum-kúrán átestek, 1,84-szer nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak a későbbiekben emésztőszervi problémákat azokhoz képest, akik soha nem kaptak ilyen gyógyszereket. Minden egyes újabb antibiotikum-terápiával átlagosan 12 százalékkal tovább nőtt a betegségek kialakulásának kockázata.

Az irritábilis bélszindróma (IBS) kialakulásának esélye kétszer nagyobb volt az antibiotikummal kezelt gyerekeknél, a Crohn-betegség későbbi előfordulása pedig három és félszer gyakoribb.
Anders Hviid kutatásvezető, a koppenhágai Statens Serum Institute munkatársa ugyanakkor jelezte, hogy bár a megfigyeléseken alapuló tanulmány kapcsolatot jelez az antibiotikumos kezelés és az IBS, valamint a Crohn-betegség között, ám ez nem feltétlenül jelent ok-okozati összefüggést. A tanulmány szerzői hangsúlyozták azonban, hogy az antibiotikum-terápia e két emésztőszervi betegség kialakulásának környezeti kockázatai közt van.