2025. Január 29. szerda
A Temple Egyetem szakemberei szerint lehetséges, hogy egy a szervezetünkben a stresszre adott válaszként felszabaduló hormon lesz a kulcs az Alzheimer-kór kialakulásának és működésének megértéséhez.

A stressz látszólag egy olyan környezeti tényező, amely fontos szerepet játszik az Alzheimer-kór kialakulásában, ugyanis ha valakiben túl sokáig túl magas a kortikoszteroid szint, az az idegsejtek károsodásához vagy pusztulásához vezethet, melyekre pedig nagy szükség van a tanulás és az emlékezés során.

A frissen közzétett vizsgálat során a kutatók számos kísérletet végeztek el annak érdekében, hogy megvizsgálják, milyen összefüggés mutatható ki a stressz és az Alzheimer-kór között. Ehhez olyan génmanipulált egereket használtak, melyekben tau fehérje és béta-amyloid - azaz két az Alzheimer-kórra jellemző agykárosodást okozó elem – is felhalmozódott, majd egy részükbe egy héten át nagy mennyiségű kortikoszteroidot injekcióztak, hogy ezzel idézzék elő náluk a stressz jelentkezését. Egy hét elteltével az egerek emlékezetében nem találtak eltérést, ám a tau protein szintje jelentős mértékben megnőtt az utóbbi csoportban, ráadásul ezeknél az egereknél az idegsejtek közti kommunikációt segítő, valamint a tanulásban és emlékezésben kulcsszerepet játszó szinopszisok is károsodtak, illetve egyes esetekben teljesen el is pusztultak.

Az eredmények meglepték a tudósokat, amint az is, hogy az egerek egy harmadik csoportja, melyeket genetikailag úgy manipuláltak, hogy hiányzott belőlük az 5-lipoxigenáz nevű agyi enzim, immunisnak mutatkoztak a kortikoszteroidra, és semmilyen idegi károsodás nem jelentkezett náluk annak hatására. A szakemberek ez alapján úgy vélik, a kortikoszteroid megnöveli az 5-lipoxigenáz szintjét, ami viszont a tau fehérje és a béta-amyloid szintjének növekedését eredményezi. A kérdés mindig az volt, vajon mi növeli az 5-lipoxigenáz szintjét, de most már bizonyíték van rá, hogy a stresszhormon áll a háttérben.

Lényegében arról van szó, hogy a kortikoszteroid az 5-lipoxigenáz nevű enzimet használja fel a szinapszisok károsítása során, ami memória- és tanulásbeli károsodásokat okoz, ezek mind az Alzheimer-kór tünetei. Vagyis feltételezhető, hogy ha a tudósok blokkolják ezt az enzimet, akkor a kortikoszteroid agyra gyakorolt negatív hatásait is blokkolni tudják.


Forrás: Medipress
2013. 06. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés