2024. Március 28. csütörtök

5 étel, ami a halálunkat okozhatja

halálos, mérgező, étel
1 . oldal
Gömbhal -  Mérgező gombák -  Vörös algával szennyezett kagyló -  Mogyorófélék -  Metil-alkohol tartalmú italok

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Egy híres japán színész meghalt 1975-ben, röviddel azután, hogy elfogyasztott egy adag, gömbhalból készült ételt. Nemrégiben egy 15 éves lány halt bele abba, hogy megcsókolta barátját, aki előtte mogyorót evett. 2003-ban kilenc botswanai diák vesztette életét, mert metil-alkohollal szennyezett italt ittak.


Az evés életünk része, táplálja a szervezetet, és különleges élvezetet is nyújt. Veszélyt is jelenthetnek egészségünkre, rossz döntésünk pedig az életünkbe is kerülhet. Nagyon vigyázzunk az alábbi mérgező „csemegékkel”.

Gömbhal

A gömbhal, vagy más néven fugu a keleti konyha kedvelt nyersanyaga. Ha nem megfelelően készítik elő, akkor bizony halálos is lehet.

Márgező étel

A becslések szerint a halban található tetrodotoxin nevű méreg 1200-szor gyilkosabb a ciánnál. Mégis a világon több millióan teszik kockára életüket évente. Sokakat megborzongat az élmény, hogy olyan ételt ehetnek, ami rendkívül ízletes, ámde életveszélyes. Szerencsére a halászat és az elkészítés szigorú szabályai minimálisra csökkentették a fugu által okozott halálesetek számát.

A gömbhalnak több mint száz változata ismert, a világ minden részén megtalálhatók. A méreganyag a belső szerveiben található, különösen a májban és a nemzőszervekben. Csak külön erre képzett szakácsok készíthetik el a különlegességet, akik tudják, mely részek ehetők. Ez a hal nagyon népszerű Japánban és Koreában, de a világ más tájain is egyre kedveltebbé válik.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Mérgező gombák

A legtöbb gombafajta teljesen ártalmatlan. Ha ismert zöldségesnél szerezzük be, nem kell a biztonságuk felől aggódnunk. Ha azonban magunk szedjük őket, nem árt az óvatosság, mivel a mérges gombákat gyakran nehéz megkülönböztetni az ehető társaiktól. Néhány mérges gombafaj az idegrendszerre és a keringésre veszélyes, fogyasztásuk halálos kimenetelű is lehet.

A gyilkos galóca (Amanita phalloides) talán az egyik leggyilkosabb fajta, mely világszerte a gombamérgezéses halálesetek 90%-áért felelős. A gond az, hogy a fogyasztás utáni első néhány órában semmi jele nincs a mérgezésnek. Mire az első tünetek jelentkeznek, már sok esetben károsodtak a főbb szervek.

Vörös algával szennyezett kagyló

A vörös alga (dinoflagellate blooms) a kagylók táplálékául szolgál, és elszínezheti a tengert a barna, a narancs, a bíbor, a sárga és a vörös különféle árnyalataira. Dr. Gerbus Müller, Cape Town-i toxikológus szerint az algák többsége nem mérgező, de a méregtermelő változatok, mint amilyen az Alexandrium catenella és a Dinophysis acuminate helyenként fellelhető. A kagylók, osztrigák és más kéthéjú állatok a vízből veszik fel ezeket, megemésztik, és így tárolják a mérgüket. Magát a kagylót nem mérgezi meg, de ha mi esszük meg a kagylót, mérgezést kapunk. A vörös algával szennyezett kagyló különösen veszélyes, bénulást és halált is okozhat.

Mogyorófélék

Azok, akik allergiásak a mogyoróra, tudják, hogy már kis mennyiségben is veszélyesek lehetnek. Sajnos kevés az, ha távol tartják magukat ettől a finom rágcsálni valótól. Három fő gond merül fel velük kapcsolatban:
Sok olyan ételbe kerülhetnek mogyoródarabok, melyek alapvetően nem tartalmaznak mogyorót, csak olyan üzemben készültek, ahol mogyoró is előfordul.
A termékek címkéjén gyakran nem tüntetik fel világosan, ha olyan gyárban készült, ahol mogyoró is található. A mogyoróallergia életünk bármely szakaszában kialakulhat; idővel a betegség életveszélyessé is súlyosbodhat.
Sajnos senki sem lehet nyugodt. A mogyoróallergia tünetei rendkívül hevenyek. Néhány betegnél villámgyorsan kialakul az arc duzzanata, a légzési nehézségek, a keringési zavarok, akár a halál is.

Metil-alkohol tartalmú italok

Az elmúlt években több híradás számolt be olyan diákokról, akik metil-alkoholt csempésztek egymás italában. Ez a vegyi anyag veszélyes, vakságot okoz és halálhoz vezet. Habár a vegyület nem kerül közvetlen forgalomba, de megtalálható laboratóriumokban, gyárakban, farmokon. A legtöbb metil-alkohol mérgezés általában összefügg a betörésekkel, melyek során ehhez az anyaghoz is hozzáférnek.

A metil-alkohol hatása hasonló az etil-alkoholhoz, mely az alkoholos italokban található meg. A gond csak az, hogy a szervezet ugyanúgy próbálja lebontani, mint az etil-alkoholt, de ebben az esetben súlyosan mérgező anyagok keletkeznek. Már 4 ml (kevesebb, mint egy kávéskanál) tiszta metil-alkohol is vakságot okoz. Nagyobb – 10-30 ml – mennyiség már halálos lehet.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés