2024. December 02. hétfő
Köztudomású, hogy a természetes vörös hajú emberekre a halálos bőrrák, a melanóma magasabb kockázata leselkedik. A legújabb, egérkísérleten alapuló kutatás végre ennek okára is választ adhat.

A Harvard Egyetem Orvosi Karának kutatói szerint a vörös hajért és világos bőrért felelős genetikai mutáció felelős az ismert rákot okozó útvonal elősegítéséért is. Az emberek haj- és bőrszínét a melanokortin-1 receptor (MC1R) gén befolyásolja, és az MC1R egyik mutációja okozza azt, hogy a népesség 1-2 százaléka vörös hajjal születik.

Az egereken és sejtkultúrákon végzett kísérletben a kutatók kimutatták, hogy ugyanez az MC1R mutáció, az úgynevezett MC1R-RHC vált ki egy bizonyos biokémiai jelző útvonalat, amikor a vörös hajúakat a napfényből vagy más forrásból származó ultraibolya sugárzás ér. Erről az útvonalról, a P13K/Akt-ról, korábban már kimutatták, hogy összefügg az emlő-, a petefészek- és a tüdődaganatok kialakulásával – írták a kutatók a Molecular Cell augusztusi számában publikált tanulmányukban.

„Eredményeink egy lehetséges molekuláris mechanizmusra utalnak, amely megmagyarázza, miért sokkal fogékonyabbak az UV által kiváltott bőrkárosodásokra az ezeket a mutációkat hordozó vörös hajú személyek, mint a sötétebb bőrűek. Ezekben a vörös hajú emberekben 10-100-szor nagyobb lehet a melanóma gyakorisága” összegezte a kutatást Wenyi Wei, a Beth Israel Deaconess Orvosi Központ munkatársa.


Forrás: Medipress
2013. 08. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés