2024. Október 01. kedd
1 . oldal
A mértéktelen vedelés duplájára növelheti a mortalitást - még abban az esetben is, ha az ember amúgy kevés alkoholt fogyaszt.

A mostani kutatások szerint a mértékletes alkoholfogyasztók (akik a heti alkoholadagjukat egyszerre isszák meg) esetében kétszer nagyobb a korai halálozás esélye azokhoz képest, akik jól elosztva fogyasztják el a heti alkoholmennyiséget. Az Egyesült Királyság Egészségügyi Minisztériuma szerint férfiak esetében 3-4 egység, nők esetében pedig 2-3 egység alkohol számít biztonságosnak naponta. A brit besorolás szerint kis pohár bor 1,3 egység alkoholt tartalmaz, míg egy korsó sör legalább két egységet. Hazánkban a 10 gramm alkoholt tartalmazó italokat tekintjük egységnek, ez pl. 1,5 dl bor vagy 3-4 dl sör.  A mostani vizsgálatok alapján azonban azok is veszélyben vannak, akik az ajánlott heti alkoholmennyiséget egyszerre, egy este alatt fogyasztják el, például egy hétvégi buli alkalmával. "A mértéktelen vedeléssel kapcsolatban tehát a legfontosabb felfedezés, hogy nem csak arra kell odafigyelnünk, mennyit iszunk, de azt is, milyen elosztásban tesszük" - nyilatkozta Timothy Naimi, a Bostoni Egészségügyi Központ munkatársa.

A vedelőkre jellemző, hogy nagymennyiségű alkoholt fogyasztanak két-három nap, illetve este során, általában hétvégente. A kutatás során a tudósok 446, ötvenöt és hatvanöt év közti felnőtt alkoholfogyasztási szokásait vizsgálták meg. A résztvevők között volt 74 vedelő, és 372 mértékletes alkoholfogyasztó is. A húszéves követési periódus során 45 haláleset (61 százalék) történt a vedelők, és 137 (37 százalék) a mértékletes alkoholfogyasztók körében. Az egyéb releváns tényezők figyelembe vétele után kiderült, hogy a hétvégente vedelők esetében a korai halálozás esélye nagyjából kétszerese volt a másik csoporténak. "Úgy tűnik, a mértéktelen vedelés sokkal komolyabb és súlyosabb probléma, mint azt korábban gondoltuk" - nyilatkozta Charles Holahan, a Texas Egyetem pszichológus professzora, a mostani kutatás vezetője. A részletes vizsgálati adatok az Alcoholism: Clinical & Experimental Research című szaklap májusi számában kerülnek majd a nyilvánosság elé.


Forrás: Medipress
2014. 03. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés