2024. Október 06. vasárnap
A tavaly világjárványt okozó új influenza a korábbinál kellemetlenebb formában térhet vissza a télen – figyelmeztettek skót szakértők.

A történelemből kiderül, hogy világjárvány esetén az influenza minden újabb hulláma  komolyabb megbetegedést okozott az előzőnél. Így volt ez 1918-19-ben is, amikor 50 millióan haltak meg az akkor spanyolnáthának nevezett kórban – hívta fel a figyelmet Hugh Pennigton skót professzor, aki szerint jó ok van azt gondolni, hogy az új influenza is visszatér.

A skót közegészségügyi hivatal szerint várhatólag ezen a télen is a H1N1-es vírus lesz a fő kórokozó.

Az emberek többsége magától meggyógyul egy hét alatt, de azok, akiknek szív- és tüdőproblémái vannak, a szövődmények nagyobb kockázatával kell számolniuk – figyelmeztetett a hivatal, és javasolta, hogy a kockázati csoportok tagjai, köztük a gyerekek is, kapjanak védőoltást.


Forrás: MTI
2010. 09. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés