2024. Október 02. szerda
Egy thai nő minden bizonnyal a világ legnagyobb kezével rendelkezik, ugyanis ezek a testrészei egyenként 9,5 kg súlyúak.

A bolti eladóként dolgozó Duangjay Samaksamam több mint ötven éve szenved egy ritka betegségtől, melynek következtében a végtagjai folyamatosan be vannak dagadva. Szakemberek szerint az 59 éves nő az egyetlen a világon, akinél a macrodystrophia lipomastosa névre hallgató kór mindkét karon a vállaktól az ujjakig jelentkezik. A rendkívül nehéz végtagok miatt az asszony alig bír mozogni, és még fésülködni vagy mosakodni sem egyszerű a számára. Mivel gyerekként nagyon szégyellte állapotát, még iskolába sem járt, ám 20 éves korában rákényszerült, hogy előjöjjön a lakásból, mivel szülei addigra már nagyon idősek lettek, így neki kellett továbbvinni a családi boltot.

Duangjay állapotára számos orvos felfigyelt világszerte, és már sokan megkísérelték megoperálni őt, ám eddig még senki nem járt sikerrel. Az első operáció során az orvosok miután felnyitották a karját, nem távolítottak el semennyi szövetet sem, mert féltek, hogy esetleg károsítanák az idegeket. Később még két műtétre került sor, mely során összesen 700 grammnyi zsírt és vért szívtak le a nő karjából, ám egy hónap múlva ismét akkora lett a végtagja, mint korábban. Egyes szakemberek szerint az egyetlen megoldás az lenne, ha levágnák a nő karjait, mert így könnyebbé válna számára az élet, ám Duangjay ezt semmiképpen sem szeretné, így bele kell törődnie, hogy állapota gyógyíthatatlan.


Forrás: Medipress
2014. 09. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés