2024. December 05. csütörtök
Enyhe mértékben indult csökkenésnek, de négy vármegyében – Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér –tovább nőtt a betegek száma.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) légúti figyelőszolgálatában résztvevő orvosok jelentéseit követő becslések szerint 2023. 10. hetében, március 6-a és 12-e között 275 700-an fordultakorvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, csaknem 20 ezerrel, 7 százalékkal kevesebben, mint egy héttel korábban. Közülük 62 900 embernél diagnosztizáltakinfluenzaszerű megbetegedést, 2800-zal kevesebbnél, mint az azt megelőző héten. Ez azt jelenti, hogy minden bizonnyal túl vagyunk a csúcson, s ha kis mértékben is, de kezd enyhülni a járvány.(Lásd az ábrát!)

Túl a csúcson

A tavasz beköszöntével, a hőmérséklet további enyhülésével várhatóan hétről hétre mérséklődik majd az influenzaszerű megbetegedések száma, és ahogy a szakértők becsülik, áprilisban már elülhet a járvány – olvasható az A-Lab Pharma Egészségügyi Monitor posztjában.

 

Az NNK legújabb tájékoztatója szerint az orvosnál akut légúti fertőzés tüneteivel jártak közül március második hetében,alig több mint 50 százalékos aránnyal a 14 éven aluli gyermekek voltak túlsúlyban, 24 százalékkal pedig a 15–34 éves korú a fiatal felnőttek. Fél–fél százalékkal, 17 százalékra emelkedett a 35–59 éves, s 8,5 százalékra a 60 év felettiek korcsoportjába tartozók száma.

 

Március legelejéhez képestmár 11 közigazgatási területen csökkent, 5-ben pedig nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók becsült száma, 4-ben viszont nőtt (Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér).

 

 

 

 

 


Szerző: Tomasovszki Beáta
2023. 03. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés