2024. Március 29. péntek
Holland kutatók eredményei azt mutatják, hogy azok a férfiak, akiknek tüdőrákszűrés-eredménye negatív lett, kevésbé hajlanak a dohányzásról való leszokásra, mint azok, akiké pozitív lett, vagy későbbi kontrollt igényel.

A korán felismert tüdőrák műtéttel jó eséllyel gyógyítható, ám a bizonytalan tünetek miatt a korai diagnózis ritka, általában már szétterjed a daganat, mire megállapítják a betegséget. Mivel a szűrővizsgálat igen drága, költséghatékonysága vitatott. Amerikai adatok szerint 300 dohányost kell leszűrni ahhoz, hogy egyet megmentsenek. Egy szűrés az Egyesült Államokban mintegy 300 dollárba (körülbelül 60 ezer forint) kerül.

tüdőrák, teszt

A rotterdami Erasmus egyetemi orvosi központ kutatói Carlijn M. van der Aalst vezetésével egy korábbi tanulmány adatait elemezték. Eben a tüdőrákszűrés eredményeként háromféle válasz egyikét kapták meg a vizsgált páciensek: negatív, pozitív vagy meghatározatlan. Az utóbbi bizonytalan eredményt kapott pácienseket pár hónappal később újabb komputertomográfos (CT) vizsgálatra küldték.

A két évre kiterjedő követésben a holland kutatók úgy találták, hogy azok a férfiak, akiknek bizonytalan lett a teszteredménye, gyakrabban próbáltak leszokni a dohányzásról, mint azok, akik negatív leletet kaptak. A negatív eredményű csoportban a férfiak 9 százaléka, míg a meghatározatlan választ kapóknak 12 százaléka tartózkodott huzamosabb ideig a dohányzástól.

A tanulmányt a European Respiratory Journal című szakfolyóiratban ismertették részletesen.


Forrás: MTI
2010. 12. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés