2024. December 04. szerda
Érdemes kipróbálni a teniszezést – esetleg a tollast vagy a squasht – ha szeretnénk tovább élni, mivel a Sydney-i Egyetem friss kutatása szerint így 50 százalékkal kisebb eséllyel halunk meg az elkövetkezendő 15 évben bármilyen okból is kifolyólag.

Még inkább pozitívnak mondhatók a kilátások ezeknek a sportoknak a rendszeres gyakorlásakor, ha szívbetegségekről van szó. Ha teniszezünk, 56 százalékkal kisebb ugyanis az esélye a szívbetegség miatt bekövetkező halálnak. Kiderült az is, hogy az úszás és az aerobic 30 százalékkal csökkenti a korai halál esélyét, míg a kerékpározás esetében ez az arány 15 százalékos.

Állatbolondoknak itt a legjobb karácsonyi ajándék Amerikából> > >

„Számos sportnak van jelentős egészségmegőrző hatása, amire érdemes odafigyelni. Már csak ezért is érdemes minél több embert arra biztatni, hogy próbálja ki, melyik tevékenység áll hozzá a legközelebb” – olvasható az egyetem közleményében.

Meglepő, mi a legtöbb civilizációs betegség oka> > >

A kutatás során 80 ezer felnőtt adatait vizsgálták a szakemberek több mint 30 éven át – átlagéletkoruk ebben az időszakban 52 év kor körül alakult), Skóciában. A kutatásra 1994 és 2008 között került sor. Az elemzés célja a hosszú élet és a sport közötti összefüggések feltérképezése volt, és pár egyértelmű ok-okozati összefüggésre nem derült fény, az összefüggés tagadhatatlan.


Forrás: Medipress
2016. 12. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés