
A két rangsor magyar szereplői közül több jelentősen előrelépett az előző évhez képest - tették hozzá.
Kifejtették, hogy a világon közel 30 000 egyetem működik, amelyből ezen két szervezet mindössze a legjobb 5-6 százalékot rangsorolja évente.
A QS világranglistája - amelyre 106 ország 1500-nál is több egyeteme került fel - olyan fontos szempontok szerint értékeli az intézményeket, mint az akadémiai és a vállalati megítélés, a publikációk idézettsége, a hallgató-oktató arány vagy épp a nemzetközi kutatási hálókban történő együttműködések.
Az idei év újdonsága a nemzetközi sokszínűséget mérő mutató, amely nemcsak a külföldi hallgatók arányát veszi figyelembe, hanem azt is, hány országból érkeztek.
Kiemelték, hogy a rangsorban a legjobban szereplő magyar intézmény a Debreceni Egyetem lett, amely 11 helyet ugorva az 563. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az 584., míg a Szegedi Tudományegyetem az 597. helyet szerezte meg.
Hozzátették, hogy javított pozícióján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Pécsi Tudományegyetem: előbbi a 711-720., utóbbi pedig a 741-750. helyre került.
A verseny élesedése ellenére stabilan őrzi helyét az 1001-1200. kategóriában a győri Széchenyi István Egyetem, s ugyanitt kapott helyet az egy kategóriát előrelépő Óbudai Egyetem, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.
A Miskolci Egyetem és a veszprémi Pannon Egyetem az 1201-1400. kategóriában szerepel - közölték.
Úgy folytatták, hogy a THE Impact Rankings elnevezésű ranglistája a világ egyetemeit az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítása szempontjából vizsgálja.
A rangsorra a világ több mint 100 országának mintegy 2000 intézménye - köztük 12 magyar - került fel. Az értékelt intézmények számának növekedése ellenére összesítésben megtartotta pozícióját a világ 400 legjobbja között a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem, míg a Széchenyi István Egyetem, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem jelentősen, a 401-600. helyre lépett előre.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 601-800., a Soproni Egyetem a 801-1000., a Semmelweis Egyetem, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem és a veszprémi Pannon Egyetem pedig az 1001-1500. helyen szerepel.
A listára újonnan felkerült Budapesti Metropolitan Egyetemet, illetve a kecskeméti Neumann János Egyetemet az 1500+ sávban jegyzik - írták.
Közölték azt is, hogy az ENSZ fenntartható fejlődési céljai 17 területet ölelnek fel, amelyekben a magyar egyetemek - köztük kilenc megújult intézmény - külön-külön is kiválóan teljesítettek.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem az "éhezés megszüntetése" alkategóriában a világ 35. legjobbja lett, míg a Szegedi Tudományegyetem kettőben is a top 100-ba jutott ("vizek, óceánok és tengerek védelme", illetve "béke, igazság és erős intézmények"). A Széchenyi István Egyetem megtartotta pozícióját a világ 200 legjobb intézménye között a "fenntartható városok és közösségek" alkategóriában, illetve javított két másik területen, és már a legjobb 300-ban szerepel ("béke, igazság és erős intézmények", "partnerség a célok eléréséért"), míg a Semmelweis Egyetem az "egészség és jólét" területen található a top 200-ban.
A hazai felsőoktatási intézmények nyolc alkategóriában kerültek a világ 200 legjobbjai közé, például a "minőségi oktatás" vagy a "szárazföldi ökoszisztémák védelme" terén - emelték ki.
"A magyar egyetemek sikeressége jól mutatja a hazai felsőoktatás fejlődését, amelynek középpontjában a minőségi képzések, a nemzetközi kutatás-fejlesztési tevékenység, valamint a hallgatók támogatása áll. Az eredmények alátámasztják, hogy a hazai intézmények nemcsak megállják a helyüket a globális felsőoktatási versenyben, hanem közelítenek annak élmezőnyéhez" - hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a közlemény alapján.