2024. Március 29. péntek
A pszichológia... -  A törvény... -  Ahová fordulhatunk
Társadalmi célú hirdetések a televízióban, a rádióban, az újságokban. Végre beszélünk róla. Eddig is tudtuk, hogy számos nő és gyermek él erőszakos környezetben, de érdemben sajnos nem foglalkoztunk vele. Persze néhányan azért próbáltak tenni ellene, de vajmi kevés eredménnyel. Ám most itt az EU, most már kötelező! Sőt, lassan, de biztosan törvényünk is lesz.

A statisztikák szerint Magyarországon a hozzátartozója erőszakos magatartása következtében átlagosan minden harmadik napon meghal valaki, a családon belüli erőszak gyermekáldozatainak száma pedig havonta legalább egy.

Európa 11 országában szigorúan tilos a gyerekek mindenfajta testi fenyítése. Nálunk nem. Magyarországon évente 20-40 gyermek hal meg bántalmazás következtében. Azoknak a számát pedig felbecsülni sem tudjuk, akiknek életre szóló sérülést okoz a fizikai és lelki bántalmazás.

erőszak

-------------------------------------a cikk lentebb folytatódik------------------------------------------

 

Legyen lapos a hasa!

A legtöbb ember a hasára hízik, és gyakran egy sikeres fogyókúra után sem tűnnek el a hasi zsírpárnák, az úszógumik.

Itt egy jó kis haslaposító koktél! Megnézem >>

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Míg az orvosok korábban évente csupán egy-két alkalommal találkoztak a kórházakban egyértelműen bántalmazásra utaló sérülésekkel, ma már hetente többször látnak el olyan kis betegeket, akik a saját szüleik agresszivitása miatt szorulnak orvosi segítségre. Égésnyomok, kék foltok, végtagtörések, koponyasérülések árulkodnak a kisgyerekek bántalmazásáról.

A helyzet azonban sokkal rosszabb annál, mint amit a statisztika sugall. A családokban előforduló brutalitások áldozatai ugyanis igen gyakran rejtve maradnak mindenfajta felmérés elől. Egyrészt, mert képtelenek a családon belüli brutalitást bűncselekményként érzékelni, másrészt joggal tartanak az "agresszor" bosszújától. Sokszor az áldozat egyszerűen letagadja a bántalmazást, például azért, hogy megőrizze a család egységét vagy azért, mert mind lelkileg, mind anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van. Sokszor a "statisztika" számára csak a halál teszi nyilvánvalóvá, hogy brutalitás áldozata lett valaki.

A pszichológia...

A családon belüli erőszaknak a résztvevők személye szerint három megnyilvánulási formáját írja le a pszichológia. Az egyik a házastársak közötti, a másik a gyermek elleni, a harmadik pedig a családban élő idős személy elleni erőszak. Ez azonban nem kizárólag fizikai bántalmazás: lehet lelki gyötrelem okozása is. A fizikai bántalmazásra soha nincs elfogadható mentség, és a megiázás, a pszichológiai kínzás már önmagában is "családon belüli erőszaknak" minősül, nem beszélve arról, hogy sokszor megelőzi a fizikai erőszakot. Valamint ne feledjük, hogy igen gyakran találkozunk a gondoskodás elmulasztásával, a gyermek vagy az idős családtag végzetes elhanyagolásával, ami szintén a családon belüli erőszak fogalomkörébe tartozik.

Léteznek bizonyos "hagyományok", amelyek egyes társadalmi csoportok számára ma is "előírják" a családtagok bántalmazását (pl.: "Engem is vert az apám, ennek köszönhetem, hogy tisztességes ember lettem'). Sajnos az alkohol- és a drogfüggőség is kiválthatja a brutalitást, de az is, ha az erőszak előfordult már valamelyik családtag családjában. Számos pszichológiai vizsgálat bizonyítja, hogy az a gyermek, aki családjában a szülői agresszivitás rendszeres áldozata, illetve ismétlődően szemtanúja a szülei közötti erőszakos viselkedésnek, felnővén maga is agresszívvá válik a családban, amelyben él. Hiszen az ember gyereke utánzással tanul, amióta világ a világ! Ez persze nem törvényszerű. A vizsgálatok szerint megóvhatja a gyermeket attól, hogy felnőttként agresszív legyen, például a tanárok támogató, védelmező magatartása vagy a családhoz közel álló felnőttek fellépése a bántalmazott gyermek érdekében.

A szülők erőszakhoz való viszonyulása szintén szerepet játszhat a családon belüli erőszak megjelenésében. Ha a szülők lőfegyvert tartanak otthonukban, az növelheti a gyilkosság kockázatát (hányszor halljuk a hírekben!), és a véres akciófilmek is befolyásolhatják a gyermek erőszakhoz való viszonyulását, de magát az agresszív viselkedést is. Természetesen nemcsak a társadalom hat a családra, de a család is a társadalomra. Az áldozat, valamint a család számára az erőszak súlyos és tartós fizikai, pszichológiai károkat okoz.

A törvény...

Az idén végre ez is megszületett. A tervezet szerint a jövőben köteles lesz a közösen használt lakást elhagyni és távol maradni a családtagjai munkahelyétől, iskolájától az, akivel szemben erőszakos cselekedete miatt elrendelik az úgynevezett távol tartást ha az Országgyűlés elfogadja az erről szóló törvényt. A jogszabály 2005. július 1-jén lép hatályba.

A rendőrség azonnal végrehajtandó távol tartásról intézkedhet, legalább ötés legfeljebb tíznapos időtartamra de ez maximum 20 nappal meghosszabbítható. Ez ellen az érintett a közléstől számítva három napon belül fellebbezéssel élhet, amelyet a bíróság szintén három napon belül mérlegel. A bíróság viszont polgári peres eljárásban legfeljebb hat hónapra rendelheti el a távol tartást, amely további három hónappal hosszabbítható meg. A tilalom nem vonatkozhat az érintett munka, tanulmányi vagy vallása gyakorlására szolgáló helyére. Ha valaki megsérti a távol tartás tilalmát, akár 100 ezer forintos pénzbírsággal is sújtható.

Ahová fordulhatunk

Eszter ambulancia

Telefon: 4669872 Cím: 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 35 I./8 B., Pf.: 41.

Az ambulancia kiemelt figyelmet fordít a jelentkezők adatainak védelmére és személyiségi jogai tiszteletben tartására: a bizalmi elv alapján a munkatársak tudomására jutott valamennyi tény, körülményt titokként kezeli. Az ambulancia egy bérelt lakásban működik, ez sokak számára barátságosabb, mint egy kórház pszichiátriai osztálya.

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT)

Telefon: 06/80-20-55-20 (éjjel-nappal)
www.bantalmazas.hu
e-mail: okit@csbo.hu

Az ország egész területéről ingyenesen hívható Telefonszolgálat a hozzátartozók közötti erőszak (párkapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, illetve a háztartáson belül a rokonok, családtagok által elkövetett erőszak), prostitúció- és emberkereskedelem áldozatainak segítésével foglalkozik.

Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE)

Bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala: 0680/505101 Hívható: hétfő, kedd, csütörtök és péntek 18-22 óra illetve szerda 12-14 óra között.

A NANE 1994 januárjában alakult azzal a céllal, hogy segélyvonalat indítson bántalmazott nők részére. A segélyvonalra, amely mind a mai napig az egyetlen célzott telefonos szolgáltatás e téren, immár nyolcadik éve érkeznek a hívások az ország minden részéről.

Caritas lelkisegély Szolgálat

Telefon: 0680/505503 Hívható: este 6 és reggel 6 között

A Caritas telefonszolgálat már 11. éve működik. 2000. május 1-jétől bővült az elérhetősége, a korábbi négynapos ügyelet helyett ma már a hét minden napján, 12 órás időtartamban várják a rászorulók hívásait. A szolgálat katolikus szerrezet, és a szakma szabályai szerint anonim.


Szerző: Remete Ildikó

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés