Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
Boccacciótól Camus-ig számtalan művészt megihletett az Európát több alkalommal megtizedelő rettegett betegség, a pestis. A XIV. századi Európán végigsöprő nagy pestisjárványok eredete (feltehetően) Mongóliában keresendő, egy az 1320-as években a Góbi sivatagban kitört járvány mely ott a lakosság kétharmadának pusztulását hozta jutott el a korabeli kereskedő útvonalakon keresztül a virágzó itáliai kalmárvárosokba.
Szent Rókus ábrázolása felső combján pestises keléssel
Európa először 1347 októberében nézett szembe a pestissel. Messinába, a szicíliai kikötővárosba a Krím félszigeten fekvő Kaffa (ma Feodoszija) ostromából menekülő tizenkét genovai bárka hozta a kórt. A várost ostromló tatár kán, miután harcosai között pestis tört ki, a biológiai hadviselés egy roppant eredeti módszerét választotta a várost védők ellenállásának megtörésére.
A még egészséges harcosainak megparancsolta, hogy társaik hulláit ne eltemessék vagy elégessék, hanem katapultjaik segítségével hajítsák át a város falain. A vérfagyasztó hullaeső és nyomában a városban is kitörő pestis meghozta a hadisikert a tatároknak. A védők közöttük szép számmal genovaiak fejvesztve menekültek vissza Európába, hajóikon fertőzött patkányokkal és emberekkel.
Az elkövetkező hónapokban, években a tengeri és szárazföldi kereskedelmi útvonalak mentén szinte valamennyi európai, észak-afrikai és keleti városba eljutott a "fekete halál". 1347-ben Konstantinápolyban naponta ezrek pusztultak el, majd sorra következtek a zsúfolt nagyvárosok: Asszuán, Antiochia, Damaszkusz, Jeruzsálem, Tunisz. Két év alatt az iszlám világ egyharmada esett áldozatul a kórnak.
Hasonlóak voltak a halálozási adatok Európában is. Marseille-ben a lakosság 50-60%-ával végzett a "nagy halál", az angoloknak is közel fele odaveszett. Még a koronás fők között is voltak érintettek, kasztíliai Alfonz Gibraltár ostrománál halt meg, VI. Kelemen pápa pedig bár csodával határos módon túlélte a betegséget Avignonban lett pestises. A pestis utolsó európai állomása Oroszország volt 1350-ben, majd amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen véget is ért a "nagy kaszálás".
A korabeli orvostársadalom mély megdöbbenéssel és teljes tehetetlenséggel fogadta a hírt, Montpellier-ben szinte valamennyi orvos maga is a járvány áldozatává vált. Ahogy a pápa orvosa Guy de Chauliac jellemezte őket: a "betegség által mélységesen megalázott" orvosok szinte minden eszközt kipróbáltak, hogy elejét vegyék vagy gyógyítsák a halálos kórt.
Javasoltak diétát, érvágást, égetést. Illatos fákból raktak tüzeket, hogy a levegőben felgyülemlett káros anyagok ellen védekezzenek, voltak akik a levegő megmerevedésével magyarázták a pestis terjedését, mely állapotot hangoskodással, harangozással, lövöldözéssel, madarak lakásban történő reptetésével kívántak megszüntetni. Mások a csillagok különös együttállásának, szeizmikus jelenségeknek tulajdonították a történteket.
Egyedül a különböző egészségügyi rendészeti módszerek jártak valamelyest sikerrel; Milánóban bedeszkáztak minden olyan házat függetlenül attól, hogy voltak-e bent egészséges hozzátartozók is , ahol pestises beteget találtak. A kegyetlennek tűnő eljárás azonban meghozta a várt eredményt: e helyt a városlakók csupán 15%-a pusztult el a járványban. A túlélésre a legtöbb esélyük azoknak volt, akik még idejében elmenekültek és a járvány elvonulásáig teljes elszigeteltségben éltek. Voltak akik az életmódjuk megváltoztatásától várták a reményt, Boccaccio Dekameronjában egy ilyen, a világtól elvonult társaság múlatja az idejét pikáns történetek mesélésével.
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
