2026. Május 21. csütörtök
Egy valódi áttörés révén a látás realitássá válhat a vakok számára. Tudósoknak sikerült egy olyan elektronikus eszközt kifejleszteniük, amellyel a vakok a nyelvük segítségével láthatnak.
BŐVEBBEN

iskolai, részvétel, tanulás

Az, hogy egy diák figyel-e és aktív részese-e az órának, esetleg akár örökre elfordul-e a tanulástól, egy amerikai kutató szerint hat tényezőn múlik. Ezek befolyásolásával pozitív mederbe terelhetők a rosszul haladó iskolai tanulmányok.


BŐVEBBEN
trauma, emlék
A gyerekekkel ellentétben, akik megfelelő védőmechanizmussal rendelkeznek, a felnőttek agyában megmarad a traumák emléke – mutatták ki olasz kutatók patkánykísérletek segítségével.
BŐVEBBEN
Laboratóriumban megváltoztatott szalmonella baktériumok segíthetik a jövőben a rák gyógyítását: az élelmiszermérgezések gyakori okozóit célzottan bejuttatnák a daganathoz, hogy elpusztítsák azt.
BŐVEBBEN
Ismert, hogy a brokkoli védi a szívet, ám ennek pontos mechanizmusát eddig nem ismerték. Brit kutatók most úgy vélik, hogy megtalálták a magyarázatot: a zöldségben található egyik vegyület mozgósítja a szervezet természetes védekezőrendszerét, így óvva az artériákat a szívroham kialakulásához vezető lerakódásoktól.
BŐVEBBEN
Német kutatóknak sikerült újabb lépést tenniük az öregedés ellen: a p53-as fehérje úgy lassítja a szövetek és szervek leépülését, hogy védi azok megújulási mechanizmusát.
BŐVEBBEN
evés, táplálkozás
Aki éjjel a hűtőbe nyúl, drámai következményekkel kell, hogy számoljon – derítették ki amerikai kutatók. Az éjszakai evés ugyanis sokkal jobban hizlal.
BŐVEBBEN
A növényekben és zöldségekben található egyes természetes anyagok segítségével a kemoterápiás szerek hatékonyabban kifejthetik hatásukat – állapították meg kutatók.
BŐVEBBEN
A 2008 májusában bekövetkezett kínai földrengés akut hatással volt a testileg egészséges túlélők agyának működésére, ez pedig befolyásolhatja lelki egészségüket is – derült ki egy tanulmányból.
BŐVEBBEN
Az új influenzavírus jelenlétét igazolták a vizsgálatok a csepeli Adu Oktatási Központ Táncsics Mihály utcai iskolájában megbetegedett gyerekek egy részénél – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) péntek este az MTI-vel.
BŐVEBBEN
« első‹ előző1727.  |  1728.  |  1729.  |  1730.  |  1731.  |  1732.  |  1733.  |  1734.  |  1735.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés