2025. Május 07. szerda
Inni, inni és inni, mármint vizet és különösen nyáron – hangzik a táplálkozási szakértők tanácsa. De valójában mekkora is az a mennyiség, ami ténylegesen jó és szükséges az emberi szervezet számára?
BŐVEBBEN
Azok az anyák, akik gyerekkorukban fizikai bántalmazást vagy bármilyen erőszakot szenvedtek el, nagyobb valószínűséggel ütik meg csecsemőjüket, mint azok, akiknek nem volt ilyen negatív élményük – állapította meg egy tanulmány.
BŐVEBBEN
Egy amerikai tanulmány eredményei azt mutatják, hogy azoknál a nőknél, akik gyerekkorukban sugárterápián estek át, hosszú távon nagyobb a mellrák kialakulásának kockázata, függetlenül attól, hány évesen alkalmazták náluk a kezelést.
BŐVEBBEN
Először sikerült egerek szívében részlegesen kijavítani a szívroham által okozott károkat újraprogramozott felnőtt őssejtek beültetésével – közölték amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
Az aktív videojátékok a gyaloglásnál, néha még egy rövidebb kocogásnál is többet érnek – derül ki az oklahomai egyetem legfrissebb kutatási eredményéből.
BŐVEBBEN
Egy kutatás szerint a szoptatás pozitív hatásai egészen a fiatal felnőtt korig elérnek, és a tanulás terén is megmutatkoznak: a szoptatott gyermekek ugyanis jobban teljesítenek a középiskolában és nagyobb valószínűséggel tanulnak tovább, mint cumisüvegből etetett társaik.
BŐVEBBEN
Megkezdődnek az első, fejlődő országban kidolgozott AIDS-vakcina klinikai próbái Dél-Afrikában – közölte a kormány által támogatott Orvosi Kutatási Tanács elnöke.
BŐVEBBEN
Első ízben találtak összefüggést a születés előtti környezetszennyezés és a gyerekek intelligenciahányadosa (IQ) között amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
Soha nem látott mértékben növekszik világszerte a 65 évnél idősebb emberek száma. A történelem során először 2017-ben többen lesznek, mint az 5 év alatti gyerekek – állítják amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
Házastárs demencia teaser
Nagyobb valószínűséggel érinti az időskori szellemi hanyatlás (demencia) azokat, akik demens házastárssal élnek együtt – állapították meg amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
« első‹ előző1691.  |  1692.  |  1693.  |  1694.  |  1695.  |  1696.  |  1697.  |  1698.  |  1699.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés