![]()
A gyermeket tervező párok jobban teszik, ha még az első próbálkozás előtt leszoknak a cigarettáról, a dohányzás ugyanis férfiak és nők esetében egyaránt rontja a termékenységet, sőt, még a gyermekeikét is.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az örökítőanyagban okozhatnak mutációt azok a vegyszerek, amelyeket az uszodák vizének fertőtlenítésére használnak – állapították meg közleményükben spanyol kutatók.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egy amerikai kormányzati tanulmány újabb bizonyítékot szolgáltatott azzal kapcsolatban, hogy a higanyalapú timerozál, amelyet korábban sok vakcina tartalmazott tartósítószerként, nem növeli az autizmus kockázatát.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az érzelmi problémákkal küzdő tinédzserek körében gyakori, eddig ismeretlen öncsonkítási módokra hívják fel a figyelmet amerikai szakemberek: a kamaszok apró tárgyakat szúrnak a bőrük alá, a saját maguk által ejtett sebeken keresztül.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A túlsúlyt a szív- és érrendszeri betegsége kiemelt kockázati tényezőjének tartják, ugyanakkor a kórosan elhízottaknak ugyanolyan épek lehetnek a koszorúereik, mint vékony társaiknak – állapították meg olasz kutatók.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az Egyesült Államokban egyre több kislánynál indul meg a nemi érés már igen korán, akár hét éves korban. Pszichológusok a lehetséges magyarázatok egyikeként feltételezik, hogy a lányoknál a pubertás kezdete nagyban összefügg az anyjukhoz való kötődéssel.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A kézfogás erőssége is jelezheti, milyen hosszú élet vár valakire – állapították meg a University College London kutatói több mint harminc tanulmány adatait elemezve.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az alvás mennyisége már kisgyermekkorban is fontos szerepet játszik az egészség szempontjából: egy amerikai tanulmány megállapította, hogy az éjszakánként napi tíz óránál kevesebbet alvó kicsiknek később kétszer nagyobb eséllyel lesznek súlyproblémáik.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az agy érettségének mérésére, valamint a gyermekkori mentális fejlődési zavarok kimutatására jó eszköz lehet a mágneses rezonanciás (MRI) vizsgálat – állapították meg amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Milyen segítőkészek az emberek, ha bajbajutott ismeretlent találnak? Erre a kérdésre keresték a választ német pszichológushallgatók, és elszomorító eredményre jutottak.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1602. | 1603. | 1604. | 1605. | 1606. | 1607. | 1608. | 1609. | 1610. | …következő ›utolsó »






