
Az alkoholizmus a leggyakoribb szenvedélybetegség, ami férfiak között kétszer olyan gyakori, mint nőknél. Egy tanulmány szerint a nemi különbség biológiai hátterében a dopamin nevű hormon áll.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egyre több időt, ma már átlagosan napi 4,9 órát töltenek el a számítógép, a televízió és a telefon képernyője előtt a 15-19 évesek – derült ki a GfK Hungária piackutató intézet legújabb felméréséből.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Laboratóriumi körülmények között a megtermékenyítési próbálkozások csak igen kis százaléka eredményez életképes embriót amerikai kutatók szerint. A természetes fogamzás is hasonlóan alacsony eséllyel jön létre.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Kétszer nagyobb eséllyel alakulhat ki idős korban Alzheimer-kór és érrendszeri hátterű szellemi leépülés (demencia) azoknál a nőknél és férfiaknál, akik középkorúként erősen dohányoznak – mutatták ki amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A hasi elhízás és a szívinfarktus nagyobb kockázata közötti összefüggés nem újdonság, pontos okai azonban nem voltak tisztázottak. Japán kutatók CT-vizsgálattal kimutatták, hogy a koszorúerekben lévő, zsírral teli párnák okolhatók a fokozott rizikóért.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Kisebb eséllyel halnak hirtelen szívhalál következtében azok a nők, akik rendszeresen, de mértékletesen fogyasztanak alkoholt – derült ki a világ egyik legnagyobb orvosi vizsgálatából.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Legyen szó plüssállatról, babáról vagy favonatról, a jelenleg kapható játékok nagy része tele van egészségre ártalmas anyagokkal, derült ki a német Stiftung Warentest fogyasztóvédelmi alapítvány vizsgálatából.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Egyharmaddal nőt a brit kórházakba alkoholizmus miatt felvett 18 év alattiak száma egy most közzétett jelentés szerint. A probléma főként a lányokat érinti.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egyre markánsabban mutatkoznak meg az egyes országokban bevezetett dohányzási tilalom pozitív hatásai különböző tanulmányok szerint: a felnőtteknél csökken az infarktusok veszélye és egyre kevesebb gyermeket szállítanak kórházba asztmarohamok miatt.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Bár a közvélekedés szerint a szülés után a nők inkább szétszórtak és feledékenyek, amerikai kutatók meglepő felfedezése szerint valójában a frissen szült anyák agya az első néhány héten belül megnagyobbodik.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1544. | 1545. | 1546. | 1547. | 1548. | 1549. | 1550. | 1551. | 1552. | …következő ›utolsó »
