
A szépség és a karcsú alak érdekében sokan bármilyen áldozatot hajlandók meghozni, az eddigi talán legabszurdabb testcsökkentő eljárásnak azonban kevés jövőt jósolunk – mert ki az, aki képes lenne hálót varratni a nyelvére?
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Saját testrészeinek felhasználásával sikerült helyreállítani az orvosoknak egy brit férfi arcát, ami szájüregi daganat miatt gyakorlatilag ronccsá vált. A férfi egy évig élt úgy, hogy arcának egy része gyakorlatilag hiányzott, ezért beszélni sem tudott.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Babakocsijában fekvő gyermeket gázolt el egy vonat Ausztráliában, de a csöppség túlélte a balesetet.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Egy 75 éves szingapúri nő egyik veséjét lányának adományozta, ezzel a városállam legidősebb élő szervdonora lett – közölték csütörtökön a kórház illetékesei.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Tüdőrákban halt meg egy brit katona, aki korábban tüdőátültetésen esett át. Mint utólag kiderült, egy erős dohányos tüdejét kapta meg a transzplantációs műtét során.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Egyszerre folytat harcot a mellrák ellen egy amerikai házaspár mindkét tagja. Esetük azt mutatja, hogy a súlyos betegség éppúgy komoly veszélyt jelent a férfiak, mint a nők számára.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Egy nappal esküvőjük előtt véletlenül agyonlőtte menyasszonyát egy idős férfi az Egyesült Államokban, mert betörőnek hitte.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Ketten meghaltak, sokan pedig rosszullét miatt kórházi kezelésre szorultak egy ősi indián mintára tartott kétórás izzasztókúrán az Egyesült Államokban, az arizonai Sedonában.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Kisbabája hangjának köszönhetően győzte le a betegséget, és tudott gyorsan felépülni egy brit nő, aki az E. coli baktérium okozta fertőzés következtében esett kómába.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Hihetetlen gyógyuláson ment keresztül egy brit férfi, aki fél évszázada egy autóbalesetben olyan súlyosan megsérült, hogy fejtetőjén egy nagyobb területen a koponyacsontot fémlemezzel kellett pótolni.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN






