2025. Január 11. szombat
Annak ellenére, hogy sokan aggódnak gyermekeik közösségi médiahasználata miatt, sok szülő rossz példát mutat csemetéinek azzal, hogy maga is hosszú időt tölt el az ilyen technológia használatával.

A Brit Pszichológus Társaság nottinghami éves kongresszusán nyilvánosságra hozott kutatásba 107 5 éven felüli gyermek szüleit vonták be. A kutatók kikérdezték őket arról, mennyi időt töltenek ők és gyermekeik a technológia használatával, tévénézéssel, zenehallgatással, videojátékozással és a közösségi oldalak használatával. Az eredmények alapján kiderült, hogy a szülők és gyermekeik is sok időt töltenek ezekkel a tevékenységekkel, és szoros összefüggés mutatkozott a szülők ilyen jellegű tevékenységének időtartama és gyermekeik technológia-használatának gyakorisága között. Ennek ellenére a szülők kétharmada azt állította, aggasztja, hogy gyermeke túl sokat használja a közösségi és egyéb médiát.

„Kutatásunkból az derült ki, hogy a szülőket aggasztja gyermekük technológia-használata, ami azért érdekes, mert a saját szokásaik jelentős mértékben befolyásolják gyermekeik ilyen jellegű tevékenységeit” – mondta a tanulmány szerzője, Judith Ramsay, a Manchester Metropolitan Egyetem kutatója. „Fel kell hívnunk a szülők figyelmét arra, milyen erőteljes hatást gyakorolnak saját gyermekükre, és ezt a hatást azoknak a szakembereknek is számításba kell venniük, akik a gyermekek biztonságos internethasználatát célzó intézkedéseket próbálnak kidolgozni.”


Forrás: Medipress
2016. 05. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés