2024. Szeptember 30. hétfő
A Journal of Communication című folyóirat online kiadásában nemrég megjelent tanulmány szerint azok a dohányosok, akik a közösségi médiában csatlakoznak hasonszőrű társaik csoportjához és ott kötődéseket alakítanak ki, sokkal nagyobb eséllyel hagyják el káros szenvedélyüket, mint az egyedül próbálkozók.

A kutatást 252 olyan káros szenvedéllyel rendelkező alany között végezték, akik valamilyen egészséggel foglalkozó weboldal vagy közösségimédia-csoport tagjai voltak. „Azt találtam, hogy azok az emberek, akik ilyen oldalak és csoportok rendszeres látogatói, inkább képesek végleg elhagyni káros szokásukat, például a dohányzást, mint egyedül kísérletező társaik. Ennek oka, hogy a közösségben kialakuló erős kötődések átsegítik az alanyokat a visszaesés kísértésén” – nyilatkozta a tanulmány szerzője, Joe Phua, a Georgia Egyetem Grady Kollégiumának adjunktusa.

 

Dr. Scott Sherman, egészségügyi szakértő, a New York Egyetem Orvostudományi Karának a dohányzás káros hatásainak vizsgálatára szakosodott adjunktusa is üdvözölte a kutatási eredményeket, megemlítve, hogy „ugyan az egészségügyben már ismert, hogy a társasági behatás sokat segít a leszokásban, ám sajnos az orvosok általában nem tudják ezeket megfelelően koordinálni. Éppen ezért fontos a közösségi média szerepe, hiszen ez egy olyan fórum, ami ugyan kívül esik az egészségügy hatáskörén, ám mégis hatékony szervező módja a közös segítséget keresők egymásra találásának.” Mint Sherman kifejtette, ha ez a módszer jobban motiválja a leszokni próbálkozókat és abban is inkább segít, hogy ezek a személyek ne essenek vissza, az már önmagában nagyszerű eredmény.


Forrás: Medipress
2013. 10. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés