2024. Május 23. csütörtök
László István 1923-ban született. Szabóként, majd esztergályosként dolgozott, megjárta a frontot, a hadifogságot, a kényszermunkát. Feleségével együtt költözött a Máltai Szeretetszolgálat salgótarjáni Baglyaskő Időskorúak Otthonába, ahol át kellett élnie a koronavírus-járványt és neje elvesztését is. Az ő portréja is látható a Nyolc 100 év – emberöltőkkel a nyolcszázéves pannonhalmi bazilika felé című fotókiállításon, amely a napokban nyílt meg a pannonhalmi Boldogasszony-kápolnában.
Idén nyolcszáz éves a pannonhalmi bazilika. A „Bazilika800” emlékév alkalmából nyolc, 1924-ben született férfi és nő nagy méretű portréját állították ki a Boldogasszony-kápolnában. Az 1224-es bazilikalapítástól eltelt nyolcszáz esztendő nehezen felfogható távolsága könnyebben megragadható, ha idős embertársaink hosszú életére tekintünk. A kiállítás a szervezők szándéka szerint abban segít, hogy évszázados perspektívából tekintsünk jelenünkre, korunkra, saját életünkre. A tárlaton Balázs Attila fotográfus portréi láthatók, a kiállítás kurátora Virágvölgyi István volt. A tárlatot november 11-ig, Szent Márton napjáig, előre meghirdetett időpontokban lehet látogatni.


A kiállításon bemutatott portrék egyike László Istváné, aki a Máltai Szeretetszolgálat salgótarjáni Baglyaskő Időskorúak Otthonában él. László István 1923. november 1-én született Kisterenyén egy bányászcsalád hetedik, legifjabb gyermekeként. Recskre járt elemi és általános iskolába, majd ipari iskolában szabónak tanult Budapesten. 1945-ben esztergályostanulóként a Ganz mávag-nál dolgozott, majd megjárta a frontot, Drezdában hadifogságba került, ahonnan Oroszországba vitték. 1948-ban tífusz tört ki a munkatáborban, így hazaengedték a Szovjetunióból. A gyár megalakulásától kezdve nyugdíjazásáig a Mátravidéki Fémművekben dolgozott. 1953-ban feleségül vette Bódi Ilonát, egy leányuk született, Mária. 2018-ban László István feleségével együtt a salgótarjáni máltai idősotthonba költözött, ahol Ilona 2021-ben a koronavírus-járványban elhunyt. László István ma is a máltai otthonban lakik. Két unokája van.
Forrás: Magyar Máltai Szeretszolgálat
2024. 04. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés